Bejegyzések, melyek az alábbi kulcsszót tartalmazzák: "elektromos"
-
Töltési technológia gyorsan, könnyen és egyszerűen
Az ABB bevezeti a Plug N Charge technológiát, amely egyszerűsíti, és még gördülékenyebbé...
-
Elektromos hajtású BYD tehergépkocsik Magyarországon
A BYD márka már többek számára ismerős lehet Magyarországon, hiszen a gyártó 2017...
-
Már minden huszadik eladott autó elektromos vagy tölthető hibrid Magyarországon
Már 19 ezer teljesen elektromos és 20 ezer tölthető hibrid, azaz összesen 39...
-
Új iparterület Mátraszőlősön
2021-ben hosszú előkészítés után nyílt lehetőség Európai Uniós projekt keretében, hogy a Nógrád...
-
A Ford óriásberuházása
A közel 120 éves történelmének eddigi legnagyobb beruházását jelentette be a Ford. Az...
-
Elkészült az első Kecskeméten gyártott elektromos Mercedes-Benz
Ünnepélyes keretek között mutatták be Kecskeméten Magyarország első tisztán elektromos, sorozatgyártásban készülő autóját,...
-
A madarak védelmében tűntek el az oszlopok
Kiemelkedő jelentőségű túzokvédelmi beruházást valósított meg a Kiskunsági Nemzeti Park és a Duna-Ipoly...
-
Az ambiciózus klímacélok eléréséhez meg kell vizsgálnunk a szállítási ágazatban rejlő lehetőségeket
Szeptember 9-e az Elektromos Járművek Világnapja, amelynek az ABB volt egyik fő kezdeményezője....
-
Magyar fejlesztésű elektromos buszokat mutattak be
Részben magyar know-how-val és összeszereléssel készülő elektromos buszokat mutattak be Ráckevén. A Goldi...
-
Bemutatta az Ikarus a legmodernebb elektromos autóbuszt
A Greentech 2021 nevű szakkiállításon hullott le a lepel az Ikarus 120e-ről, ami...
-
Újabb mérföldkő az európai elektromos autók töltésében
A Bridgestone EMIA partnerkapcsolatra lép az EVBox Csoporttal, hogy bővítsék az elektromos járművek...
-
GRIDSERVE Electric Highway elektromos járműtöltő hálózat
Az Egyesült Királyságban több ezer elektromos járművet fognak feltölteni az ABB Ultrafast töltőivel,...
-
A jövőben nem kell annyi autó, mint amennyi most az utakon fut
A mobilitást a jövőben legfőképp a változó fogyasztói magatartás, az újonnan kialakuló ökoszisztémák,...
-
Nagyteljesítményű foghántolás elektromos járművekhez
A Tesla autóit gyakran említik példaként arra, hogy az elektromos járműveknek nincs szükségük...