Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Járműtechnika

Jöhetnek a pehelysúlyú autók

A japán Nippon Steel & Sumitomo Metal vállalat egy olyan acélt fejlesztett ki, ami 20 százalékkal könnyebb és 25 százalékkal erősebb annál, amit jelenleg az autóiparban alkalmaznak.

A jelenlegi járműipari trendek legfőbb iránya a károsanyag-kibocsátás csökkentése. Ez egyrészt a zöld technikák, így az elektromos, hibrid- és egyéb alternatív meghajtású járművek fejlesztésében valósul meg. Másrészt a jelenleg is használt belső égésű motorok üzemanyag-fogyasztásának csökkentésére irányuló törekvésekben mutatkozik meg. A kisebb fogyasztás azonban nemcsak a meghajtás fejlesztésével érhető el, hanem például a tömeg lefaragásával is, hiszen a nagy tömeg mozgatása jóval több energiát emészt fel, mint egy könnyebb jármű esetében. Ugyanakkor az elektromos autók esetében is komoly hatótávolság-növekedést érhetnek el, amely jelenleg a technológia elterjedésének legnagyobb korlátja.

A Nippon Steel & Sumitomo Metal vállalat fejlesztése lehetővé teszi, hogy a gépjárművek karosszériájához felhasznált acél akár 20 százalékkal könnyebb és 25 százalékkal erősebb legyen. Az eredményt egy újfajta hőkezelési eljárás és különböző – jelenleg még szigorúan titkos – ötvöző anyagok használatával érik el. A japán vállalat által kifejlesztett acélt elsősorban a gépjárműiparban és a légi közlekedési eszközök fejlesztésében szeretnék használni. Emellett az anyag további előnye, hogy ára gyár szerint körülbelül harmada lesz az alumíniuménak és körülbelül huszada a szénszálas erősítésű műanyagokénak.

Igaz ugyan, hogy az autóiparban használt anyagok közül az alumínium jelentősen könnyebb még az új fejlesztésű acélnál is, illetve a szénszálas erősítésű anyagok adott esetben még erősebbek is, ám ezek meglehetősen drágák. Az új anyagot és felhasználhatóságát jelenleg még tesztelik, és az előrejelzések szerint ipari felhasználása csak 2020-ra várható, a közlekedés fenntartható fejlődésének szempontjából mindenképpen egy fordulópont jelenthet majd az új anyag elterjedése.

Forrás: energiaoldal.hu

Hirdetés

További cikkek a témában