Sokan vélekednek úgy, hogy milyen jó, hogy a 21. században élnek, hiszen a rohamos technikai fejlődésnek köszönhetően sokkal könnyebb most az élet, mint akár 50 évvel ezelőtt. Az internet, általa pedig a számítógép és a mobiltelefon alapjaiban változtatta meg a mindennapjainkat.
Például az is következménye a digitális forradalomnak, hogy a könyvolvasási szokások is megváltoztak: manapság már sokan választják az e-bookokat is, de aki nincs annyira jóban a betűkkel, viszont imádja a regényeket, annak lehetősége van a VOIZ hangoskönyvei között is válogatni.
Mit találunk a kínálatban?
Ha valaki meghallja a kifejezést: hangoskönyv, bizonyára azok a művek jutnak először az eszébe, amelyek az iskolában kötelező olvasmányok voltak. Való igaz, hogy ezek többsége már megjelent ebben a formátumban is, azonban jó tudni, hogy számtalan más témakörből válogathatunk még a VOIZ oldalán.
Itt ezoterikus és pszichológiai témájú művek éppúgy fellelhetők, mint gazdasági, üzleti, marketinges tematikába tartozó szövegek vagy épp mesék és önéletrajzi írások. Szabadon letölthetünk akár több hangoskönyvet is az alkalmazásból, ha nem tudunk dönteni: ilyen esetben azonban érdemesebb a havi előfizetést választani.
Hangoskönyvet hallgatni bárhol lehet: utazás, vezetés közben, sétálások során, főzésnél vagy akár sportoláskor is. A minőségi szolgáltatásnak köszönhetően, nem is kell megjegyeznünk, hol hagytuk félbe a szöveget, az applikáció elmenti az adatokat.
Mit érdemes választani?
Az alapján válasszunk művet, hogy milyen az érdeklődési körünk, milyen a stílusunk. Sok üzletember, vállalkozó is van a felhasználók között, nekik például a gazdasági témájú hangoskönyvek lesznek az érdekesek.
Azok, akik most indultak el az önfejlesztés útján, sok hasznos műre bukkanhatnak. Gyermekeknek meséket ajánlunk. Kismamák, egyetemista lányok, dolgozó nők egyaránt kedvelhetik a romantikus regényeket: ezekből is szép számmal találunk fenn példányokat az oldalon. Az iskolásoknak valószínűleg a kötelező olvasmányok hangzó változatai lesznek a favoritok.
Szépirodalom kontra szakirodalom
Mit érdemes hallgatni hangoskönyvként? Regényt vagy inkább valamilyen ismeretterjesztő művet, szakirodalmat? Mindkettőnek lehet létjogosultsága, azonban ne feledjük, hogy a tudományos stílusú műveket gyakran nehezebb megérteni, jegyzetelni is érdemes közben.
Aki pedig nem tanulási céllal, hanem kikapcsolódásként hallgatná a felkerült szövegeket, azoknak sokkal praktikusabb például a romantikus regények közül válogatnia.
Kedvcsinálóként néhány mű:
- Jane Austen: Büszkeség és balítélet
- Borbás Edina: Zárva
- Sienna Cole: Ahol a százszorszépek nyílnak
- M. Holmes: Izlandi vakrandi
Mint látható, a modern prózairodalom remekei jól megférnek itt a 19. századi híres író művével. A kínálat pedig folyamatosan bővül! A VOIZ munkatársai a felolvasóknak és a technikai vívmányoknak hála kiváló minőségű hangoskönyveket alkottak: érdemes mindenkinek meghallgatnia legalább egy művet, ha már oly szerencsés, hogy a 21. században él!
Ha feliratkozik a Műszaki Magazin Hírlevelére, sosem marad le a híreinkről! További friss híreket talál a Műszaki Magazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!