A villamosmérnökök legjelentősebb nemzetközi társasága, az Institute for Electrical and Electronic Engineers (IEEE) kiválósági díját vehette át dr. Fodor Dénes, a győri Széchenyi István Egyetem Audi Hungaria Járműmérnöki Karának dékánhelyettese az egyesület magyar szakosztályának évnyitó ülésén.
A kitüntetett oktató-kutató széchenyis hallgatói szakosztály indítását tervezi, amellyel a tehetséges fiatalok már tanulmányaik korai szakaszában kulcsot kaphatnak a világra, és bekerülhetnek a nemzetközi tudományos, szakmai vérkeringésbe.
A mozgásszabályozás, a járműmérnöki kutatás és oktatás terén nyújtott kiemelkedő teljesítménye elismeréseként vehette át a díjat dr. Fodor Dénes, a Széchenyi István Egyetem Audi Hungaria Járműmérnöki Karának stratégiai és ipari kapcsolatokért felelős dékánhelyettese, a Teljesítményelektronika és Villamos Hajtások Tanszék tanszékvezetője, az intézmény Járműipari Kutatóközpontja e-Mobilitás Központjának tudományos vezetője. A kitüntetést dr. Kovács Levente professzor, az IEEE magyar szekciójának elnöke, az Óbudai Egyetem rektora nyújtotta át.
Az elismerés rangját jól mutatja, hogy az IEEE a világ legnagyobb nonprofit műszaki szakmai szervezete, amely elősegíti a villamosmérnöki és információs technológiák fejlődését, integrálását és alkalmazását a mérnöki társadalom és az egész emberiség javára. 160 országból közel félmillió tagot számlál, akik sokat idézett publikációikkal, rangos konferenciáikkal, technológiai szabványaikkal, valamint szakmai és oktatási tevékenységükkel globális közösséget inspirálnak.
„Nem számítottam rá, hogy megkapom az elismerést, de sokat jelent a számomra, hiszen nem csak a szakmám legnagyobb, de a tudományos világ egyik jelentős, és nagy hagyományokkal rendelkező szervezete ismerte el tevékenységemet. Az IEEE története egészen 1884-re nyúlik vissza, s a kezdeteket olyan tudósok jelentették, mint Edison vagy Bell és Green, a rendszerváltás után csatlakozott Magyarországot pedig olyan neves tudós szakemberek fémjelezték, mint Vámos Tibor, Arató Péter, Roska Tamás, Bokor József, Péceli Gábor akadémikusok”
– fogalmazott dr. Fodor Dénes. Hozzátette, ez a szervezet már jóval túlmutat egy villamosmérnököket tömörítő közösségen, hiszen számos társszakma és a tudomány több szegmense is csatlakozott az emberiség javát szolgáló technológiai fejlődés, az innováció és a globális fenntarthatóság érdekében végzett tevékenységéhez.
A Széchenyi István Egyetem oktatója maga is szerepet vállal az IEEE munkájában a magyar szakosztály ipari alkalmazások és teljesítményelektronika szekciójának elnökeként.
„Már az is nagy megtiszteltetés volt, amikor a funkció betöltésére felkértek. E tisztségemben is erősítem a szakterületet a hazai mérnöktársadalom körében, illetve arra törekszem, hogy hozzájáruljak a tagság szakmai fejlődéséhez és a megfelelő utánpótlás biztosításához”
– emelte ki. Aláhúzta, az IEEE-tagság rengeteg előnnyel jár, hiszen a legfrissebb szakmai eredmények válnak hozzáférhetővé, a legrangosabb konferenciák nyílnak meg, ahol meg lehet ismerkedni a szakterület vezető kutatóival, barátságok köthetők és kapcsolatok építhetők, valamint publikálni lehet a legnívósabb tudományos folyóiratokban és szakmai felületeken.
„A Széchenyi-egyetem oktatójaként nekem is sokat segít a tagság, hiszen ezeket a legfrissebb kutatási eredményeket beépítem a tanmenetbe, hogy hallgatóink naprakész tudást kapjanak, ezzel nemzetközi szinten is versenyképes diplomát szerezzenek”
– mondta.
A tanszékvezető kitért arra is, hogy az egyetemen több olyan kutatás is megvalósult, amelyre felfigyelt a szakma, és nemzetközi elismerést vívott ki. „Sikerült olyan doktori témákat találnunk, amelyek több esetben átütő eredményt hoztak. Kiváló hallgatóink vannak tehát, akiket igyekszem oktatóként és kutatóként segíteni, szakmai karrierútjukat egyengetni” – fogalmazott. Dr. Fodor Dénes szándéka, hogy az IEEE-n belül egy széchenyis hallgatói szekciót hozzon létre, amely a legkiválóbb hallgatókat tömöríti, és aktív tagjai bekerülhetnek a globális szakmai élvonalba, felbecsülhetetlen értékű kapcsolatokat építhetnek, és részt vehetnek határokon átívelő programokban. „Nem az IEEE-nek van szüksége tagokra, hanem a legkiválóbb mérnököknek és mérnökjelölteknek van szüksége az IEEE-re” – zárta.
„Büszkék vagyunk arra, hogy Fodor Dénes a Széchenyi István Egyetem közösségét erősíti. A professzor úr fontos szerepet játszik a minőségi képzések és a kutatások összekapcsolásában, valamint abban, hogy intézményünk győri és ZalaZONE járműipari tesztpálya melletti nemzetközi színvonalú infrastruktúrájának bázisán olyan gyakorlati, innovatív kutatás-fejlesztési tevékenység zajlik, ami jövőbe mutató technológiák fejlődéséhez járul hozzá. Ennek a példaértékű munkának is elismerését jelenti ez a díj, amihez szívből gratulálunk”
– fogalmazott dr. Filep Bálint, a Széchenyi István Egyetem elnöke.
Ha feliratkozik a Műszaki Magazin Hírlevelére, sosem marad le a híreinkről! További friss híreket talál a Műszaki Magazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!