A Facebook október 28-án, magyar idő szerint este hétkor tartotta meg idei Connect nevű éves eseményét, ahol rendszerint a kiterjesztett- (AR), virtuális-valósággal (VR) kapcsolatos legújabb fejlesztések vannak a középpontban.
Az idei év azonban más: most a metaverzum volt a fő tematikája a nyitóbeszédnek, amit a cég vezére, Mark Zuckerberg tart. A kifejezést júliusban használta először Zuckerberg, amikor közölte, hogy közösségimédia-hálózatból „metaverzum céggé” fejleszti a Facebookot, méghozzá a következő öt évben. Sőt, felmerült az is korábbi pletykák szerint, hogy a Facebook annyira komolyan veszi a dolgot, hogy még a saját nevét is megváltoztatja.
A metaverzum pedig jóval több, mint egy egyszerű közösségi oldal: komplett online világ, ahol a felhasználók virtuálisan játszhatnak, dolgozhatnak, beszélgethetnek, méghozzá virtuálisvalóság-headsettel a fejükön. Zuckerberg az élményt úgy jellemezte, mint egy olyan „testet öltött” internetet, amiben nem csak egyszerűen tartalmat fogyaszthatunk, hanem valóban „benne lehetünk”.
Eddig tudni lehetett, hogy tervéhez a cég ehhez tízezer alkalmazottat venne fel az unióban, és idén körülbelül tízmilliárd dollárt költ a projektre – legalábbis ez áll a cég idei harmadik negyedéves jelentésében, ami az elemzői várakozásokhoz képest némivel rosszabb eredményeket mutat. Ebből kiderül az is, hogy a koncepció nem csupán az AR/VR technológiákról szól, szélesebb kör juthatna hozzá a metaverzum-platformhoz headseteken, okosszemüvegeken keresztül, de már létező számítógépekkel és okostelefonokkal is.
A Connecten egy sor olyan AR/VR újítást mutatott meg Zuckerberg, amik apró lépésenként elvezetnek majd a koncepció megvalósulásáig.
“A desktoptól eljutottunk a webig, majd a mobilokig, a szövegtől eljutottunk a fotóig és a videóig, de itt még nincs vége a sornak. A következő platform és médium minden korábbinál immerzívebb lesz, ahol az élményt nem csak befogadjuk, de benne is leszünk, ezt fogjuk metaverzumnak hívni”
– vezette fel a bejelentések sorát Zuckerberg, aki szerint egyértelműen ez a következő nagy dolog az okostelefonok után. Miután évekig tapadtunk a kijelzőkre, az alapító szerint ezután digitális környezetben kellene 3D-s objektumokat néznünk, mondjuk egy barátunk hologramját, ami a valódi világra helyezett plusz rétegen kapna helyet. Ez azonban nem egy nap alatt fog felépülni. Az ötéves tervben gondolkodó Zuckerberg többek közt az alábbi kisebb lépéseket jelentette be:
- Horizon Home: a Facebook az Oculus Quest nyitóképernyőjét alakítja át kvázi digitális nappalivá, ahol a felhasználók összehívhatják a barátaikat, hogy videókat nézzenek együtt, vagy közössen játsszanak appokkal, játékokkal a virtuális valóságban. De ezt a teret használhatják munkára is, kimondottan dolgozószobákat alakíthatnak ki, ahol különféle produktivitást segítő appokat használhatnak a kollégákkal.
- Virtuális valóság a Messengerben: A jövőben VR-ban lehet videóhívásokat bonyolítani a Messenger csevegőben.
- Még több app megy a VR-ba: Több mint 20 alkalmazás jön a Horizon Home-ra, köztük a Slack, a Dropbox, és természetesen a Facebook saját szolgáltatásai (pl. Instagram), amiket VR-ban lehet használni.
- Horizon Marketplace: A cég saját piacteret indít, ahol a készítők és a fejlesztők együtt árulhatják virtuális szolgáltatásaikat, javaikat, ezzel alapozná meg a metaverzum ökoszisztémáját.
- Bővül a Spark: A cég kiterjesztettvalóság-platformja, a Spark lesz az, amit a készítők és fejlesztők a különféle metaverzum-appok elkészítésére használhatnak, így a későbbiekben még több funkciót kap.
- Polar: A cég iPhone-okra elérhetővé teszi a Polar nevű alkalmazást, amivel a felhasználók AR-effekteket készíthetnek és oszthatnak meg egymással, ilyen módon is barátkozhatnak a technológiával.
A cég emellett egy 150 millió dolláros alapot különít el az új eszközök és funkciók fejlesztésére.
Forrás: 24.hu