Az évtized végére 50 százalékra emelik az elektromos meghajtású járművek arányát az eladott új gyártmányok között a Volkswagen csoportnál a német társaság kedden bemutatott stratégiája szerint.
A vállalatcsoport a NEW AUTO című tervében kiemelte, hogy 2030-ra “alapvetően átalakul a mobilitás világa”, és így az elektromos meghajtású, hálózatba kötött és vezető nélkül működő közlekedési eszköz lesz a meghatározó. Ezért a VW is átalakul, autógyártó cégből a világpiac első számú “szoftvervezérelt mobilitási szolgáltatója” lesz. Mint írták, az árbevétel és a nyereség forrása fokozatosan eltolódik, a belső égésű autókról (ICE) előbb az akkumulátoros elektromos járművekre (BEV), majd a szoftverek és szolgáltatások felé, és ezt a folyamatot felgyorsítja az autonóm vezetés technológiájának fejlődése.
A cég számításai szerint az ICE-piac a következő tíz évben több mint 20 százalékkal csökken, ugyanakkor az elektromos autók értékesítése gyorsan nő majd, és az elektromos meghajtás lesz a vezető technológia. További fontos fejlemény, hogy a szoftverek révén keletkező bevétel 2030-re 1,2 ezer milliárd euróra emelkedik, és így a belső égésű és az elektromos hajtású kocsik mellett a teljes mobilitási piac mintegy egyharmadát teszi majd ki. A teljes mobilitási piac az idei, nagyjából 2000 milliárd euróról 5000 milliárd euróra emelkedik – áll a VW új stratégiájában, amely szerint a folyamatok várható alakulása azt mutatja, hogy “az autózás fényes jövő előtt áll”.
A VW ebben a folyamatosan változó környezetben arra törekszik, hogy csökkentse költségeit és a növelje beruházásait a jövőt jelentő technológiákba. Terve szerint az állandó költségeket a következő két évben 5 százalékkal, az anyagköltséget 7 százalékkal csökkentik. A 2021-2025-ös időszakban 73 milliárd euró értékben hajtanak végre fejlesztéseket az új technológiák területén, főleg az elektromos meghajtással és a digitalizációval kapcsolatos ügyekben.
Átalakítják a kínálatot is, az ICE-piacon kevesebb modellel és kevesebb motorváltozattal lesznek jelen, és 2025-re 20 százalékra, 2030-ra pedig 50 százalékra emelik az elektromos hajtású gyártmányok arányát az értékesítésben.
Ehhez a gyártást is átalakítják. Fokozatosan kivezetik a különböző platformokat – az alaplemezeket, amelyekre az egyes modellek épülnek -, így például megszűnik a moduláris keresztmotoros platform (MQB) és a moduláris elektromos platform (MEB), és kifejlesztenek egy “egységes architektúrát a teljes termékportfólió számára”.
Kiemelték, hogy 2026-tól valamennyi elektromos modellt egyetlen új platformra, az SSP (Scalable Systems Platform) elnevezésű padlólemezre építik majd. Mint írták, így megjelenik a VW járműveinek új nemzedéke, amely “teljesen elektromos, teljesen digitális és nagymértékben skálázható lesz”.
Fejlesztik az elektromos autókhoz szükséges akkumulátorok gyártását és a töltőállomás-rendszert is. Európában hat üzemet építenek fel, és 18 ezer töltőpontot telepítenek. Kínában 17 ezer, az Egyesült Államokban és Kanadában 10 ezer nagy teljesítményű (HPC) töltőoszlopot helyeznek ki.
A szoftverfejlesztésben a VW arra törekszik, hogy a CARIAD nevű vállalatuk munkájával kialakuljon egy “egységes operációs rendszer a konszernhez tartozó valamennyi márka járműveinek”. Számításaik szerint 2030-ban már világszerte 40 millió autó használja majd a rendszert, amelynek egyik fontos jellegzetessége az lesz, hogy “az ügyfél teljes egészében az autóra hagyhatja a vezetést”.
A VW az autóipar legnagyobb szereplője, a csoporthoz tartozik a névadó Volkswagen mellett az Audi, a Bentley, a Bugatti, a Lamborghini, a Porsche, a Seat és a Skoda, valamint a Ducati sportmotorkerékpár, és saját márkájú haszonjárművei mellett a Scania és a MAN tehergépjárműveket is a VW gyártja.
A csoport tagvállalatai tavaly 9,305 millió járművet szállítottak le a vásárlóknak, 15,2 százalékkal kevesebbet az egy évvel korábbi 10,975 milliónál. A bevétel 222,884 milliárd euró volt 2020-ban, 11,8 százalékkal kevesebb a 2019-ben elért 252,632 milliárd eurónál. Az adózás utáni nyereség 37,1 százalékkal 8,824 milliárd euróra csökkent. A visszaesés a koronavírus-világjárvány következménye.
Forrás: Kitekintő