Az egyedi ABB UPS technológia megbízható és fenntartható megoldásokat kínál a teljesen elektromos hajtású motorral felszerelt autók versenysorozatához.
Idén is felzúgtak a motorok az ABB FIA Formula-E világbajnokságon, hiszen a 7. idény kezdetén mind a 12 csapat rajthoz állt a spanyolországi Valenciában 2020. november 28. és december 1. között megrendezett tesztversenyeken.
A teljesen elektromos hajtású versenyautók világbajnokságának névadó szponzoraként negyedik versenyidényét megkezdő ABB töretlen lendülettel folytatja az olyan piacvezető technológiák gyakorlati megvalósítását, mint az ABB Uninterruptible Power Supply (UPS).
A UPS – tehát a szünetmentes áramforrás – most a versenysorozat televíziós közvetítésében kapott szerepet. Ez a technológia biztosítja ugyanis, hogy a versenyt közvetítő műsorszolgáltatók áramellátása hálózati áramkimaradás esetén se szűnjön meg, azaz ne fordulhasson elő, hogy az adást áramszünet miatt legyenek kénytelenek megszakítani. Mivel nincs szabványos megoldás, mellyel e globális gyorsasági versenysorozat minden igénye kielégíthető, ezért az ABB szakembereiből álló csapat egy teljesen egyedi egységet fejlesztett ki.
Megalkották azt a lehető legkisebb tömegű, kerekek segítségével könnyen mozgatható UPS rendszert, amely becsomagolva elég kicsi, ugyanakkor elég erős ahhoz, hogy futárszolgálattal, vagy akár utasszállító repülőgéppel is célba juttatható legyen. Az ún. „plug-and-play” funkcióval ellátott egység telepítése csupán csatlakoztatásából áll, mely nagy segítséget jelent az eseményt közvetítő helyszíni stáb munkájában. Az egység áramszünet esetén önálló áramforrásként akár 15 percen át 60 kVA teljesítmény leadására képes, 230/400 VAC, 50 Hz bemeneti/kimeneti feszültség biztosítása mellett.
A UPS technológia és az ABB új töltési megoldásai, melyek bevezetésére a 9. versenyidénytől, a 3. generációs versenyautók esetében kerül sor, továbbra is vezető pozíciót biztosítanak az ABB számára a fenntartható technológiák fejlesztése terén, úgy a versenysorozat keretében, mint azon kívül.
Tarak Mehta, az ABB Electrification elnöke, a következőket mondta erről:
„Mivel cégünk és az ABB FIA Formula-E világbajnokság egyre szorosabb szálakkal kötődik egymáshoz, ezért a versenysorozat keretében az e-mobilitás és a fenntarthatóság ügyét előre mozdító termékeink számos példáját megmutathatjuk a világnak.”
„A UPS és a töltési megoldás tökéletes példa arra, hogy versenykörnyezetben milyen előnyökkel jár a nagy teljesítmény.”
Az ABB számára a fenntartható fejlődés annyit jelent, hogy egy egészségesebb és jobban működő világot hagyhatunk a jövő generációira. A Formula-E-vel szorosan együttműködő ABB a technológiai fejlesztésekkel és az elektromos járművek előnyeinek felmutatásával kívánja elősegíteni a tiszta mobilitás globális elterjedését. Az ABB FIA Formula-E világbajnokság megfelelő platformot biztosít a technológia határainak folyamatos bővítéséhez, hogy a versenypályákon alkalmazott megoldások a mindennapok részévé válva hozzájáruljanak a Föld erőforrásainak megőrzéséhez és az alacsony szén-dioxid kibocsátású társadalom létrejöttéhez.
Jamie Reigle, a Formula-E vezérigazgatója azt nyilatkozta:
„Az egész Formula-E nevében mondhatom, hogy névadó szponzorként és stratégiai szövetségesként egyaránt nagyra értékeljük az ABB-t. Közös a célunk és közös értékeket vallunk: a jobb jövőért folytatott versenyben mindent megteszünk az emberiség fenntartható fejlődésének felgyorsításáért. A Formula-E versenysorozat tökéletes kísérleti terepet kínál az olyan technológiák kifejlesztésére, mint az ABB UPS, mely a versenypályáról indulva a mindennapok részévé válik. A világ legjelentősebb városaiban megrendezett Formula-E versenyeken keresztül épp abban a városi környezetben van módunk bemutatni az ABB technológiáit és megoldásait, ahol alkalmazásuk egyre nélkülözhetetlenebb lesz.”
7. versenyidényében a sorozat a FIA világbajnokság rangjára emelkedik az e-mobilitás és más fenntartható technológiák platformjaként, ezzel is kiemelve egyre növekvő népszerűségét az érdeklődő fogyasztók jelenleg 93 milliós, de folyamatosan bővülő globális tábora előtt.
Hangoljon rá a legújabb trendekre és technológiákra
A tesztekkel egyidejűleg az ABB ABB Decoded címen december 4-én elindította új podcast szolgáltatását, mely vezető gondolkodóknak és innovátoroknak készül, és a világunkat átalakító új technológiákról szól. A sorozat Mobility Revolution című első adásában Frank Mühlon, az ABB e-mobilitási infrastruktúra-megoldások üzletágának vezetője bemutatja, hogyan változott meg a világ járműipara, milyen trendek figyelhetők meg az e-mobilitásban, és milyen lesz a terület jövője, továbbá elmondja, hogy a töltés infrastruktúrájára milyen szerep vár az elektromos járművek (EV) elfogadottságának javításában. Az abb.com oldalon elérhető sorozat további részei a fenntarthatóságról, az okos városokról és a dekarbonizációról fognak szólni.
Drivers of Progress címen az ABB-márkához kötődő tartalmak sorozatának legújabb része is nemrég látott napvilágot. A Driving Efficiency című részben a Mahindra team csapatfőnökét, Dilbagh Gillt és az ABB Traction divíziójának elnökét, Edgar Kellart kérdezzük a fékenergia-visszanyerés jelentőségéről az ABB Formula-E és a villamosvasúti közlekedés területén. A sorozat – mely itt tekinthető meg – végigkíséri a 7. versenyidényt.
A COVID-19 koronavírus-világjárvány miatt a 7. idény tervezett versenynaptára folyamatosan változik, hiszen a Formula-E közösség tagjainak, valamint az E-Prix sorozat állomásait adó városok lakóinak egészsége és biztonsága mindennél fontosabb.
A szezon a tervek szerint mindjárt egy kettős versennyel nyit. Az elsőre „zárt ajtók mögött”, a chilei Santiago városában (2021. január 16-17.), a másodikra pedig a szaúd-arábiai Diriyah-ban (2021. február 26-27.), nézők előtt kerül sor. A diriyah-i futamokat – a versenysorozat történetében először – éjszaka fogják megrendezni, mégpedig teljesen megújuló energiával működő, alacsony fogyasztású LED-lámpákkal megvilágított pályán. A már korábban bejelentett versenyeket az év egy későbbi időpontjában fogják megtartani Mexico City-ben és a kínai Sanya városában.
Mivel az E-Prix sorozat látogatottságának további korlátozása szinte elkerülhetetlennek tűnik, ezért az ABB olyan virtuális megoldások fejlesztésén dolgozik, amelyek akkor is élményszerűvé teszik a versenyhétvége eseményeinek nagy részét az érdeklődők és a legfontosabb ügyfelek számára, ha személyesen nem lehetnek ott a pálya mellett. Az ABB a hírekkel, a versenyekről tudósító tartalmakkal és a pályán zajló események megtekintésére alkalmas linkkel jelentkező mikrooldal beindítása mellett olyan multimédiás élményekben kívánja részesíteni az érdeklődőket, amelyek középpontjában elsősorban maga a versenysorozat, továbbá a fenntarthatóság, a mobilitás és az energiahatékonyság témába vágó kérdései állnak, de prezentációkra, valamint az ABB és partnerei közti együttműködéssel kapcsolatos hozzászólásokra is sor kerül majd.
A világbajnokságot ismét 24-es rajtrácson rendezik ugyanannak a 12 csapatnak a részvételével, mint tavaly, a 6. versenyidényben, bár a pilóták személye több csapatnál is változik. Egészen biztos, hogy a sorozat 7. idényében kiélezett versenyt láthatunk majd, hogy a pilóták és a csapatok versenyében a mezőny letaszítsa trónjáról az aktuális bajnok Antonio Felix da Costát, illetve a DS Techeetaht.
Az ABB ebben az idényben is a Tag Heuer Porsche Formula-E team hivatalos partnere, a Nissan e.Dams részéről a svájci Sébastien Buemi, a Porsche részéről pedig Simona de Silvestro továbbra is az ABB nagykövete lesz.
Az ABB a teljesen elektromos hajtású együléses versenyautók nemzetközi ABB FIA Formula-E World Championship versenysorozatának névadó szponzora. Világszerte saját technológiával támogatja a városi helyszínek ideiglenesen kialakított versenypályáin megrendezett eseményeket. Az ABB a gyorstöltő állomások telepítésének globális piacvezetőjeként a világ 80 országában eddig több mint 17.000 töltőpontot épített ki.
A 2021. évi ABB FIA Formula-E világbajnokságának versenynaptára (helyszínekkel és végleges időpontokkal)
Forduló | Város | Ország | Dátum |
1 | Santiago | Chile | 2021. január 16. |
2 | Santiago | Chile | 2021. január 17. |
3 | Diriyah | Szaúd-Arábia | 2021. február 26. |
4 | Diriyah | Szaúd-Arábia | 2021. február 27. |