KKV szektor – A célunk az volt, hogy valós képet kapjunk azon hazai KKV-k helyzetéről, akik elsősorban fémforgácsolással, lemezmegmunkálással illetve acélszerkezetek gyártásával foglalkoznak.
– tudjuk meg Szabó Gábortól, a felmérés készítésében részt vevő GF Machining Solutions hazai vezetőjétől.
Kétszáznál is több cég töltötte ki a kérdőívet, ennek megfelelően jól prezentálja azokat a kihívásokat, melyekre gyors és hatékony megoldást kell találni. A válaszadók kevesebb, mint 20%-át nem érintette a termelés visszaesés, ezen belül 9.6% volt képes növekedni az utóbbi egy évben. A vállalkozások közel 80%-a szenvedett el valamilyen mértékű termelés visszaesést. 50%-uk esetében ez kevesebb, mint a felére esett vissza, melyből közel 20% esetén szinte alig van gyártás.
Ajánlatkérések
A felmérés során kitűnt, hogy a vállalkozások jelentős hányadát érinti az ajánlatkérések számának csökkenése. Amíg korábban, mondjuk úgy normális gazdasági körülmények között, a cégek hónapokra vagy akár 1-2 évre előre látták, hogy milyen mértékben lesz lekötve a kapacitásuk, úgy most ez a trend teljesen felborult. Sok esetben kapjuk azt a visszajelzést, hogy szinte a következő hét is kérdéses. A hosszú távú szerződések szinte eltűntek, a felszabadult kapacitás soha nem látott mértékre nőt. A cégek jelentős része nyomott áron kénytelen vállalni munkákat a túlélés és az állandó költségeik fedezése érdekében, azonban ennek piacromboló hatása van. A vevők ezt tudják és ki is használják a profit növelése érdekében, sokszor 4-5 évvel ezelőtti árakon lehet csak munkát megnyerni.
A válaszadók kevesebb, mint 20%-át nem érintette a termelés visszaesés, ezen belül 9.6% volt képes növekedni az utóbbi egy évben. A vállalkozások közel 80%-a szenvedett el valamilyen mértékű termelés visszaesést. 50%-uk esetében ez kevesebb, mint a felére esett vissza, melyből közel 20% esetén szinte alig van gyártás. Ez magyarázatot ad a már megtörtént és tervezett elbocsátásokra, nem elhanyagolva, hogy jelentős bevétel kiesés jelent az államnak.
A fémfeldolgozási termékek gyártásával foglalkozó vállalkozások termelés csökkenése a beszállítókat is érinti. Ezen vállalkozások főbb beszállítói a teljesség igénye nélkül:
Szerszámgép gyártó és/vagy forgalmazó, szerviz szolgáltatást nyújtó vállalatok
Forgácsoló szerszámokat, felfogókat, befogókat és fogyóeszközöket, kenőanyagokat gyártó és/vagy forgalmazó cégek
Alapanyag beszállítók, mint pl. acél, alumínium, műanyag stb.
Gyártáshoz szükséges IT eszközök és szoftverek forgalmazói, gyártói és fejlesztő pl. CAD/CAM szoftverek
Szállítmányozók, anyagmozgató gépeket gyártó és/vagy forgalmazó cégek.
Hazánkban több, mint 440 vállalkozás fő tevékenysége a szerszámgép nagykereskedelem, melyből nagyságrendileg 60 vállalkozás 1 milliárd HUF feletti nettó árbevételt ért el 2023-ban. Már most látható, hogy ezen vállalkozások jelentős visszaesést könyvelnek el 2024-ben az új gépek értékesítésének drasztikus csökkenése miatt. A gépek és szállítóeszközökön belül a fémipari gépek behozatala közel 12%-al, a speciális szakipari gépeké pedig 34%-al esett vissza éves összehasonlításban. A szerszámgép piac meghatározó szereplői elsősorban európai, amerikai és japán cégek, melyek magyar leányvállalataikon vagy viszonteladókon keresztül értékesítik termékeiket. Jellemzően magasan képzett, a hazai átlagbért jelentősen meghaladó juttatást biztosító cégekről van szó. A munkavállalók meghatározó többsége szerviztechnikus vagy mérnök, akiket csak hatalmas költségek mellett lehet pótolni, hiszen ilyen képzés jelenleg nem létezik, ezt „házon belül” szükséges megoldani. Igaz ez egyébként a legtöbb beszállítóra, hiszen a saját területükön sok esetben több évtizedes tapasztalattal rendelkeznek. A teljes beszállítói kör alkalmazotti létszámát nehéz megbecsülni, de biztosan alláthatjuk, hogy itt is több száz vagy akár ezer munkahely került veszélybe a feldolgozóipart érintő számottevő termelés visszaesés miatt.
Versenyképesség
A kapott adatokból látszik, hogy a modern technológiákba történő beruházás igen csekély volument képvisel, ami alapvetően befolyásolja a KKV-k versenyképességét. Öt év elteltével egy modernebb berendezés minősége is romlik, főleg akkor, ha a szükséges karbantartások nem történnek meg. Márpedig ha egy autóban nem cserélünk olajat vagy szűrőt, akkor ne várjunk hosszú élettartamot tőle, ugyan ez igaz a szerszámgépekre is, a karbantartások hiánya, a gép életkora alapjaiban határozza meg a gép élettartamát és a gyártott termék minőségét. A hazai KKV-nál működő eszközpark átlagéletkora magas, ezzel naponta szembesülünk. Azonban az is tény, hogy még mindig jobb beruházni egy pár éves használt gépbe, mint nem fejleszteni.
Jövőbeni kilátások
Amikor egy vállalkozás fejlesztésben, létszámbővítésben gondolkodik, akkor ezt a múltbéli tapasztalatok, aktuális helyzet és nem utolsó sorban a jövőbeni kilátások befolyásolják. Egy megrendelést szinte minden esetben ajánlatkérés előz meg, ha az ajánlatkérések száma csökken, az a legtöbb esetben rontja a jövőbeni kilátásokat is. Ahogyan az elemzésből látszik, a vállalkozások jelentős hányadát érinti az ajánlatkérések számának csökkenése. Amíg korábban, mondjuk úgy normális gazdasági körülmények között, a cégek hónapokra vagy akár 1-2 évre előre látták, hogy milyen mértékben lesz lekötve a kapacitásuk, úgy most ez a trend teljesen felborult. Sok esetben kapjuk azt a visszajelzést, hogy szinte a következő hét is kérdéses. A hosszú távú szerződések szinte eltűntek, a felszabadult kapacitás soha nem látott mértékre nőt. A cégek jelentős része nyomott áron kénytelen vállalni munkákat a túlélés és az állandó költségeik fedezése érdekében, azonban ennek piacromboló hatása van. A vevők ezt tudják és ki is használják a profit növelése érdekében, sokszor 4-5 évvel ezelőtti árakon lehet csak munkát megnyerni. Leszögezhetjük, hogy mindez pedig kihatással van a várható beruházásokra, fejlesztésekre, nem beszélve a létszámbővítésről, hiszen alacsony haszonkulcs nem ad lehetőséget a komolyabb fejlesztésekre.
Javaslatok
A kérdőív végén volt lehetőség egyéni észrevételeket, javaslatokat tenni, ezek közül az egyik legérdekesebb: „hiába a kínai beruházási dömping, ha abból a magyar KKV-k nem fognak profitálni. Mi a garancia arra, hogy nem csak a munkavállalóinkat, szakembereinket fogják elcsábítani, de munkát is fognak adni a hazai termelő cégeknek? Tudjuk, hogy a saját beszállítóikat preferálják, és nem fogunk tudni labdába rúgni mellettük. Van-e olyan megállapodás a nagyberuházókkal, ami garantálja, kötelezi őket, hogy magyar beszállítókat is kötelesek szerződtetni termékgyártásra?”
Forrás: GF Machining Solutions és Magyar Metál Fémipari Klaszter
Fotó: Illusztráció
Ha feliratkozik a Műszaki Magazin Hírlevelére, sosem marad le a híreinkről! További friss híreket talál a Műszaki Magazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!