Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

IT

Új szelek fújnak a nagyvállalatoknál IT fronton

Habár az utóbbi években csökken a keresleti nyomás az IT munkaerőpiacon, a jó technológiai szakemberekre továbbra is egyre nagyobb szükség van. Ozorai Dénes, a K&H IT vezetője szerint ugyanis ma már szinte minden üzleti igény valamilyen IT megoldást kíván.

A Magyarországi Vezető Informatikusok Szövetsége (MVISZ) által az Év Informatikai Vezetőjének választott szakember szerint a naprakész, gyakorlati informatikai szaktudás mellett ma már a kreativitásra, az új, szokatlan ötletekre való nyitottságra és az üzleti-fogyasztói szempontok megértésére is szüksége van egy tech kollégának, ezért a fiatalokat is erre bíztatják. A K&H STEM pályázat keretében a fiatal IT egyetemi hallgatók megmutathatják, milyen új, innovatív ötletük, meglátásuk van a különböző technológiákban, amit aztán a gyakorlatban, a képzett szakemberek mellett ki is próbálhatnak.

A korábbi évek intenzív kereslete után mérséklődött ugyan a nyomás az IT munkaerőpiacon, ez azonban nem jelenti azt, hogy túlkínálat lenne az IT szektorban.

„A cégek továbbra is keresik a jó szakembereket. A technológiai fejlődés miatt ugyanis szinte minden felmerülő ügyfél és üzleti igény valamilyen IT fejlesztést, megoldást kínál – nyugodtan mondhatjuk, hogy a bankkártya az IT nélkül csak egy jégkaparó. Az informatikai végzettség azonban messze nem elég, a naprakész, gyakorlati tudás, tapasztalat is fontos, hiszen a technológiák rendkívül gyorsan fejlődnek. Másrészt pedig olyan új képességekre van szüksége a tech kollégáknak, mint a kreativitás, az új, szokatlan ötletekre való nyitottság és az üzleti-fogyasztói szempontok megértésének képessége, mivel a bank ma már egy meghatározó IT szervezet is, ahol a rendszerek üzemeltetése mellett egy nagyon komoly innovációs munka is zajlik”

– mondta el Ozorai Dénes, a K&H IT vezetője, aki az ICT Global magazin tavalyi „Legjobb ICT menedzser” elismerése után idén elnyerte a Magyarországi Vezető Informatikusok Szövetségének (MVISZ) az Év Informatikai Vezetője díját is.

Ahhoz azonban, hogy a kollégák szabadjára engedjék a fantáziájukat, új ötletekkel, megoldásokkal jöjjenek, és egyfajta kreatív IT műhely valósuljon meg, a banknak szakítania kellett a hagyományos nagyvállalati IT környezettel. „A nagyvállalatból adódó stabilitás, illetve a különböző szakterületeken és technológiákban való fejlődési lehetőség persze megmaradt, emellett azonban – a főként tech cégekre és startupokra jellemző – rugalmas innovációs környezet jött létre. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a tech kollégák nemcsak szállítják a megoldásokat, hanem a kutatási-fejlesztési döntésekbe is bekapcsolódnak. Olyan eszközöket, technológiákat, programokat használhatnak, amelyek inkább az IT cégekre és nem feltétlenül a banki szektorra jellemzők. Végül pedig a munkafolyamatokat is át kellett alakítani, hogy a felesleges papírmunkát, adminisztrációt minél inkább elkerüljük” – avat be a megvalósítás részleteibe az IT vezető.

Ennek az új, „startup a nagyvállalatban” megközelítésnek az eredményét jelzi, hogy a K&H Csoport egymás után kétszer is elnyerte a Global Banking and Finance Review Legjobb Digitális Bank Magyarországon elismerését, bevezette az ország egyetlen hangalapú digitális pénzügyi asszisztensét, Kate-et, vagy hogy létrejött egy teljesen automatizált, a hazai bankszektorban egyedülálló „pipeline”, ahol emberi érintés nélkül, automatán tud elindulni egy fejlesztés összes ellenőrzése, tesztelése, élesítése.

„Talán furán hangzik, de IT vezetőként engem nem önmagában a technológiai megoldás érdekel, hanem az, hogy mit lehet jobbá, hatékonyabbá tenni, hogyan tudjuk leginkább megfejteni és megvalósítani az ügyfelek és a kollégák igényeit. A megoldást pedig hol egy új alkalmazás, hol egy új működési struktúra, hol egy új munkafolyamat létrehozása jelenti”

– vallja Ozorai Dénes.

Mindebbe most az IT egyetemi hallgatók is belepillanthatnak, október 31-ig ugyanis még jelentkezhetnek a K&H STEM pályázatra ezen a linken. Az új, innovatív, inspiráló megoldásokra nyitott fiatal szakemberek ugyanis – a nyerteseknek járó közel 2 millió forint anyagi támogatás mellett – arra is lehetőséget kaphatnak, hogy részt vegyenek a K&H IT szakmai projektmunkájában.


Ha feliratkozik a Műszaki Magazin Hírlevelére, sosem marad le a híreinkről! További friss híreket talál a Műszaki Magazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Hirdetés

További cikkek a témában