A közművek kiépítése, javítása és karbantartása során hatalmas szerepe van annak, hogy mégis hova kerülnek a csövek, kábelek és más szerkezetek. A talaj nagymértékben befolyásolja a lehetőségeket, ezért is fontos, hogy pontos képet kapjunk arról mégis mivel állunk szemben.
Természetesen itt is segíteni tud a technológia
Egy nagyobb beruházás, építkezés esetében az ásatások, fúrások hatalmas költségekkel és késésekkel járhatnak. Ezért is fontos olyan eljárást választani, amivel hatékonyan, gyorsan megkaphatjuk a szükséges információkat.
A Geosequence Kft. közműtérképezés szolgáltatásával pontos képet kaphatunk a talajról, ráadásul több előnnyel is rendelkezik a többi módszerrel szemben. Az első, hogy a felszín alatti objektumokat precízen meghatározhatjuk. Ehhez az úgynevezett GPR földradaros technikát használják, ami lehetővé teszi, hogy a föld alatti közműveket észleljük és lokalizáljuk.
Egy új épület felhúzása során különösen fontos, hogy ne ott kezdjük el az alapozást, ahol egy vezeték, kábel, cső van elhelyezve. A georadar segítségével egy térképet kapunk, amin egyértelműen látható a közművek helyzete, mélysége. Alapvető információkat nyújtanak a projektek hatékony tervezéséhez és kivitelezéséhez. A másik nagy előnye, hogy teljesen roncsolásmentes. Nem kell szondázni, feltárni az adott területet, a projekt megszakítására sincs szükség, továbbá minimalizálja a közművek károsodásának esélyét.
A valós állapotot kapjuk meg, az eltérő típusú szerkezetek fizikai és geometriai jellemzőiről is pontos képet alkothatunk. A terepmunka és a feldolgozás után egy komplett dokumentációval, térképpel dolgozhatunk. Az anyagösszetétel mellett az átmérő és a mélység is meghatározható az egyes objektumokról. Az elavult, nem frissített közműtérképek helyett egy valós állapot alapján dolgozhatunk, ami hatalmas előnyt jelent.
Kerüljük el a felesleges kockázatot!
A közművek pontos feltérképezése minden ásatás, alapozás és kivitelezési munka során kulcsfontosságú. Megelőzhetjük a véletlen károk keletkezését, mint amilyen az elektromos kábelek, gáz- és vízvezetékek, illetve kommunikációs vezetékek sérülése.
A geofizikai felmérések csökkentik és megelőzik az olyan költséges eseményeket, amelyek a projekt kivitelezését, ütemezését és költségvetését befolyásolnák.
Milyen technikát használnak?
A GPR, azaz a Ground Penetrating RADAR egy széles körben alkalmazott kutatómódszer. A mérés során elektromágneses hullámokat juttatnak a talajba. A hullámcsomágok terjedésével visszaverődések keletkeznek, amelyeket reflexiónak hívunk.
Ezek idejét és a reflexió amplitúdójának nagyságát mérik, ami alapján meg lehet határozni a felszín alatti anyagok összetételét, az üregek helyzetét, illetve szerkezetek, vezetékek pozícióját. Sokkal hatékonyabb, gyorsabb és olcsóbb, mint a fúrások vagy ásatások kivitelezése.
Ha feliratkozik a Műszaki Magazin Hírlevelére, sosem marad le a híreinkről! További friss híreket talál a Műszaki Magazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!