A fiatal marketinges Borsodszentgyörgyről indult, egy olyan közösségből, ahol valakit szinte minden családból a mélybe rántott az alkohol, az ő családjában sem volt ez másként. Kriston Gábor, a DX Labz ügynökség alapítója elhatározta, hogy szeretné elkerülni ezt a mintát. Útkeresése és fejlődés iránti vágya az online marketing, az értékesítés és a weboldalkészítés területére vitte, de nem állt meg Budapesten, hanem virtuálisan egészen az USA-ig repült, ahol olyan megmérettetésben nyert, amiről az amerikai ügynökségek is csak álmodnak: legyőzte a világ legismertebb online értékesítési oldal szakértőjét, Russel Brunsont.
Ózd mellől eddig a sikerig persze nem vezetett egyenes út. Hogy ne kövesse az előtte álló rossz példákat, Gábor elkezdett önfejlesztéssel foglalkozni, ami a marketing felé terelte. Épp Angliában dolgozott, amikor szeretett volna weboldalt készíttetni egy formálódó üzleti koncepciójához, ám az árajánlatok láttán leesett az álla. Utánajárt, hogyan készítheti el magának a honlapot. A többmilliós ajánlatok elfogadása helyett maga hozta létre az oldalt kezdőként, hamar eljutva a felhasználói szinttől a programozási ismeretekig. Innen indult a weboldalak és később az értékesítési oldalak iránti szenvedélye. Hazatérve a Moholy Nagy Művészeti Egyetem ID digitálistermék-fejlesztési képzésén csiszolta tovább a tudását, majd programozóként több neves marketingügynökségnél is dolgozott. Saját ügynökséget alapítva ő lett az ország első és máig egyetlen Google Minősített Mobil Web Specialistája és 2020-ban megjelent szakmai tapasztalatait összesítő könyve is “Online Gyorsítósáv” címen.
„Ekkor kiégtem. Annyit dolgoztam vállalkozóként, mint előtte alkalmazottként soha. Aztán jött a vírus, a válság, és ott álltam, hogy lehúzzuk a rolót, el kell küldenem a kollégáimat. Akik egyébként a családtagjaim, az öcsém, az unokatestvérem, a másodunokatestvérem és a sógorom”, idézi fel Kriston Gábor.
Majd folytatja, „kerestem valamit, amivel kiutat találhatok a helyzetből, ez volt Stephen R. Covey A kiemelkedően eredményes emberek 7 szokása című könyve, ami alapján azóta applikációt is fejlesztettünk. A saját képzésemre az évek alatt több mint 15 millió forintot költöttem, és a csapatom minden tagjának is ígéretem szerint világszínvonalú tréningeket biztosítottam. Így jutottam el Russel Brunson tananyagaihoz, aki a világ legismertebb értékesítési oldal szakértője.”
A DX Labz vezetője elvégzett minden lehetséges képzést Russel Brunsonnál, és munkáinak minőségét látva, mentorainak köszönhetően meghívást kapott a Funnel Games versenyre, amit Brunson csapata, a ClickFunnels szervezett.
Hogyan győzte le Gábor Amerika vezető online értékesítőit?
A verseny célja egyszerűen hangzik, ám elérni annál nagyobb kihívás: pipáld le Russel Brunson legsikeresebb értékesítési oldalának az eredményét. Van rá 24 órád.
Kriston Gábor csapatát erősítette még két mentora, Mike Schmidt és AJ Rivera. Közösen vágtak bele, hogy egy nap alatt valós értékesítések során megméretessék versenymunkájukat a Mester ellen.
„Az volt a stratégiám, hogy fogom a már meglévő értékesítési oldalt, és megnézem, hogyan tudok rajta javítani a lehető legtöbbet a rendelkezésre álló időn belül. Egy lebilincselő sztorival indítottuk a szöveget, rögtön az oldal tetején videóban átadva az ajánlat lényegét. Csakhogy gondunk akadt az értékesítés kulcselemeként szolgáló videóval, mert egy jogi licencprobléma miatt nem játszotta le a hangot. Egész éjszaka azon kattogott az agyam, mit tudnék még csiszolni az oldalon, mert a beküldés után adtak még további 24 órát a javításokra. Végül teljesen kimerülten a régi verzió linkjét adtam be, hiába javítottam ki a videó hibáját ”, osztja meg a részleteket Kriston Gábor.
Végül így is megnyerték a versenyt az ügynökségek kategóriájában, a teljes versenyben pedig a 80 jelölt közül a második helyet érték el. Bravúros eredménnyel megduplázták Russel Brunson értékesítési számait a rendelkezésre álló rövid idő alatt.
Hívják Amerikába, de ő Borsodban marad
Gábor a nagy siker után több ígéretes üzleti ajánlatot is kapott az USA-ból, azonban nem tervezi, hogy elköltözik szülőfalujából, Borsodszentgyörgyről.
„Az motivál, hogy mutassuk meg, innen az isten háta mögül is lehet világszínvonalú szolgáltatást nyújtani, és olyan vállalkozást építeni, ami jó példát ad a környékbeli fiataloknak is. Igyekszem Magyarországon is elérhetővé tenni azt a tudást, amit az értékesítési oldalakról évek alatt rengeteg pénz és energia befektetésével megszereztem. Ennek egyik első megnyilvánulása a világ legeredményesebb értékesítési oldalainak katalogizálása, ami publikusan elérhető bárki számára a Funnel Expert oldalon. Itt olyan, ma is használatban lévő, sok millió dollár bevételt hozó oldalak szerepelnek, amiket bárki mintaként használhat, persze a saját portékájára szabva”, tájékoztat a DX Labz vezetője.
Az értékesítési oldalak hazai úttörője könyvével – Online gyorsítósáv – is egyfajta útikalauzt ad a vállalkozásoknak az internetes értékesítés világába. Rendszerben és logikus sorrendben ismertet meg a kulcsadatokkal, melyekkel bárki hatékonyan eladhatja egy tökélyre fejlesztett weboldallal a termékeit, szolgáltatásait.
Ha feliratkozik a Műszaki Magazin Hírlevelére, sosem marad le a híreinkről! További friss híreket talál a Műszaki Magazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!