Ugyanúgy, mint a Facebook és az Instagram esetében, a TikToknál is érdemes ismerni az algoritmus működését. Természetesen a teljes háttér nem ismerhető, de jó néhány dolgot már biztosan tudhatunk róla. Az alábbiakban minden aktuálisan elérhető információt összeszedtünk a témában.
Amennyiben cégen belül nincs idő a tesztelésre, a megfelelő beállítások elvégzésére a hirdetéskezelőben, érdemes a marketing kiszervezés mellett dönteni. Így le lehet rövidíteni a profittermeléshez vezető utat.
A kedveléseknek és a megosztásoknak nagy jelentősége van
A TikTok kezdőoldala két részből áll, az egyiken a már követett profilok tartalmai láthatóak, a másikon pedig azok, amelyeket az alkalmazás ajánl. Utóbbiakat az alapján válogatja össze, hogy az adott felhasználó korábban milyen tartalmakat részesített előnyben. Ezzel azt akarja elérni a TikTok, hogy a felhasználók minél több időt töltsenek a platformon, minél több tartalmat tekintsenek meg.
Az algoritmus figyelemmel kíséri azt, hogy a felhasználókból milyen videók váltanak ki reakciót. A kommentek kisebb mértékben számítanak, inkább a kedveléseknek és a megosztásoknak van nagy jelentősége. Természetesen az érdeklődés hossza sem elhanyagolható. Minél tovább néznek a felhasználók egy videót, annál valószínűbb, hogy később hasonló tartalmak kerülnek eléjük.
Keresési előzmény és lokáció – ezeket is figyeli az algoritmus
A keresési előzményeket is figyeli az algoritmus, pontosan látja, hogy korábban mire történt keresés, és ez alapján határozza meg a legideálisabb tartalmakat. Mindemellett a lokációnak is van szerepe, vagyis annak, hogy a tartalomkészítők mely országban és milyen nyelvterületen vannak.
Azonban ennek a jelentősége nem olyan nagy, mint elsőre gondolnánk. Ez azt jelenti, hogy egy jól sikerült angol nyelvű videót a TikTok feldob a magyar felhasználóknak is, illetve egy jól elkészített magyar nyelvű videót pedig megmutathat a külföldi felhasználóknak.
Így érhető el a pontos célzás
Az algoritmus addig követi a felhasználó tevékenységét, amíg ki nem kristályosodik előtte, hogy milyen az érdeklődési köre. Figyeli például azt is, hogy a felhasználó milyen videókat gyárt, hiszen azt feltételezi, hogy olyan videók iránt érdeklődik, amilyeneket ő is készít. Mindent figyel, a bejegyzés leírásától kezdve a filtereken át a választott zenékig. A hashtagek szerepe sem elhanyagolható, kiemelkedő jelentőségük van. A videók alatt található kis címkék gyakran szerepelnek a főoldal ajánlásaiban.
Az említett szempontokat mindenképpen érdemes figyelembe venni, ha a bevételszerzés a cél a TikTokon. Célszerű megnézni, hogy a célközönség milyen videókat készít, milyen hashtageket használ, miket kedvel és milyen zenéket választ a videóihoz. A tesztelési folyamatokra és a hirdetéskezelő megfelelő beállítására is érdemes elegendő időt szánni, hiszen csak így érhető el a pontos célzás.
Ha feliratkozik a Műszaki Magazin Hírlevelére, sosem marad le a híreinkről! További friss híreket talál a Műszaki Magazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!