Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Innováció

Találékonyak vagyunk, de kié lesz a haszon?

Az innovatív vállalkozások aktivizálása az egyik fő célja a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának új elnökének, Farkas Szabolcsnak. A több tízéves szakmai tapasztalattal rendelkező elnök közigazgatási és piaci oldalról is jól ismeri a szellemitulajdon-védelmet, így nagy rálátása van arra, hol kell javítani és hol kell segíteni a KKV-k ügyét. A Műszaki Magazinnak adott interjújában rámutatott, hogy a szellemi tulajdonnal tudatosan foglalkozó kkv-k akár 20 százalékkal nagyobb árbevételt is elérhetnek, míg az igazi sikertörténetek csak a szellemi termékek komplex védelmén alapulhatnak.

MM: Immár több, mint egy hónapja a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának új elnöke. Milyen célokkal érkezett és mik az első tapasztalatai?

Farkas Szabolcs: Kíváncsisággal és izgatottsággal vegyes hazatérés érzése volt, hiszen 1998-tól végigjártam a ranglétra minden fokát, míg végül 2014 és 2017 között a hivatal műszaki elnökhelyettese voltam. Jó újra együtt dolgozni a régi kollégákkal és örömmel látom, hogy sok új munkatárs is csatlakozott a szervezethez. Az elmúlt 6 évben ügyvivőként piaci oldalról ismertem meg a területet, ami után egy sokkal modernebb, még hatékonyabban működő hivatalba tértem vissza. A kollégák szaktudása még mindig kiemelkedő, így azt hiszem minden a rendelkezésünkre áll, hogy digitális hivatalként még inkább segítsük az innovatív piaci vállalkozásokat. Számos új kihívás vár rám, ahol kamatoztathatom a piacon megszerzett tudásomat és tapasztalatomat. A folytonosság jegyében szeretném finomítani a folyamatokat, miközben a szakmai és kormányzati partnerekkel együttműködve kell jobbítani a hazai szellemi-tulajdonvédelmi rendszert. A legfontosabb célkitűzésem, hogy minden innovatív szereplő számára megismertessem a szellemi tulajdon-védelemben rejlő lehetőségeket, növeljem országunkban az iparjogvédelmi tudatosságot.

Hogyan tudnak segíteni egy műszaki területen működő vállalkozásnak?

A hazai vállalkozásoknak 32,7 százaléka számít innovátornak, azaz a cégek harmada innovál minden évben. Európában ez az arány 52 százalék felett van, a cél, hogy minden második cég innovatív megoldásokkal álljon elő. De ha ez meg is van, a hasznosuláshoz még elengedhetetlen, hogy a fejlesztéseket különböző oltalmakkal „magukhoz kössék”. Ez annyit jelent, hogy ha egy műszaki fejlesztésre szabadalmat, használatiminta-oltalmat szereznek, ezzel kizárólagos hasznosítók lesznek a piacon, hogy a gyakran százmilliós fejlesztési eredményeket más cég ne használhassa, vagy csak megfelelő szerződés keretében. Ugyanígy fontosak az arculati elemek, a logók vagy a design védelme is. A potenciálisan védhető szellemi termékek felmérésében is segítünk (az IP Scan, azaz a szellemi vagyon diagnózis egy olyan lehetőség, ahol akár teljesen ingyenesen mérjük fel, mit és hogyan érdemes levédetni egy cégnek), és különböző pályázati források is rendelkezésre állnak, az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatalának (EUIPO) pályázatával, amely idén 2023. december 8-ig vagy a rendelkezésre álló támogatási keret kimerüléséig érhető el. Az érdeklődőknek pedig a hivatal ügyfélszolgálata és a honlapunk is nagy segítség lehet.

Pontosan milyen oltalmakra vonatkozik ez a segítség?

A támogatást igénylő vállalkozások visszakapják az európai uniós vagy hazai védjegyek és formatervezési minták bejelentési díjának akár 75 százalékát, míg az EU-n kívüli védjegyek és dizájn oltalmak díjának akár a felét is igényelhetik. Szabadalmak esetében az újdonságkutatás díjának és a bejelentéssel kapcsolatos díjaknak a háromegyede visszaigényelhető hazai és európai szinten is, míg a közösségi növényfajta-oltalomnál 50 százalékos visszatérítés járhat az online bejelentési díjból.

Miért fektetnek ilyen nagy hangsúlyt a KKV-k oltalmainak növelésére?

A kormány a hazai innováció fejlesztése terén hosszabb távon azt a célt tűzte ki, hogy Magyarország a globális innovációs indexben 2040-re a legjobb tíz, 2030-ra a legjobb 25 ország közé kerüljön. Jelenleg a 34. helyen állunk. Az európai innovációs eredménytáblán pedig a jelenlegi 21. helyünkről 2030-ig a tizedik helyre kell előre lépnünk. E célokat segíti a május elején meghirdetett Neumann János Program is, amivel kormányzati szintű az a törekvés, hogy ne csak a kutatás-fejlesztési és innovációs (KFI) kormányzati támogatások növekedjenek, hanem az eredmények is jobban hasznosuljanak, amihez elengedhetetlen az iparjogvédelmi oltalmak megszerzése. A program három kiemelt céljából az egyik fő fejlesztendő terület a szellemi tulajdon kérdése, azaz a szabadalmak, védjegyek, dizájnoltalmakra fordított figyelem, tudatosság növelése. Magyarországon körülbelül másfél szabadalom jut egymilliárd eurónyi GDP-re, amivel az unió középmezőnyében vagyunk. Az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatalának tanulmánya szerint a szellemi tulajdonnal tudatosan foglalkozó kkv-k akár 20 százalékkal nagyobb árbevételt érhetnek el, mint azok, amelyek nem rendelkeznek oltalmakkal. A magyar gazdaság dinamikus fejlődését az ilyen szellemi hozzáadott értéket nyújtó vállalkozások teszik lehetővé. Fontos, hogy a nemzetközi szintéren már bizonyított legjobb megoldásokat kell elterjeszteni hazánkban is Terveink közt szerepel egy egységes szellemi vagyonértékelési módszertan kidolgozása, amelynek segítségével a megszerzett jogok könnyebben szolgálhatnak alapul a fejlődő vállalatok finanszírozásához, hitelfelvételhez, értékesítéshez és a hasznosítási jogok piaci értékének megalapozásához.

A Neumann János Program a kutatóhálózatok és az egyetemek innovációs teljesítményének ösztönzését is célozza. Ebben milyen szerep jut a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának?

Kiemelten fontosnak tartom az egyetemekkel való kapcsolatok erősítését, hiszen ezek a szellemi műhelyek azok, ahol a legerősebben koncentrálódik az iparban is hasznosítható tudás. Jelenleg is vannak együttműködéseink felsőoktatási intézményekkel (19 egyetemen folyik szellemi tulajdonnal kapcsolatos képzés, közel 2 ezer hallgatót távoktatunk a jelenléti oktatás mellett), de szeretnénk ezt kibővíteni.

Az egyetemek többnyire már rendelkeznek szellemitulajdon-védelmi szabályzattal, már vannak megfelelő szakembereik, nekünk az a feladatunk, hogy tartsuk velük a kapcsolatot, frissítsük a tudásukat, megadjuk számukra azokat az információkat, amelyek ahhoz szükségesek, hogy az adott intézmény, kutatóhely a megfelelő oltalmazási stratégiát tudja alkalmazni.

A jövőben ezeket az együttműködéseket szeretnénk felfrissíteni és felmérni milyen további speciális tudásra van szüksége az intézményeknek ahhoz, hogy a bejelentési aktivitásuk növelhető legyen. Ehhez komplex iparjogvédelmi csomagot állítunk össze a számukra – különösen a modellváltó intézményekkel keressük a kapcsolatot, ahol komoly KFI tevékenység folyik, és ezt a munkát szeretnénk megfelelő oltalmakká konvertálni.

Az a célunk, hogy azoknak a műszaki szakembereknek mutassuk be ezeket a lehetőségeket, akik a jogi szempontokkal kevésbé vannak tisztában. A szellemi tulajdonvédelmi tudatosság növelése érdekében megállapodásokat kötünk az egyetemekkel, célzott előadásokkal segítjük a kutatókat és a technológia-transzfer területen dolgozókat, sőt kedvezményes díjért kutatási szolgáltatást nyújtunk az egyetemek és kutatóintézetek számára, ennek kidolgozása folyamatban van.

További információ:
www.sztnh.gov.hu |  www.euipo.europa.eu


Ha feliratkozik a Műszaki Magazin Hírlevelére, sosem marad le a híreinkről! További friss híreket talál a Műszaki Magazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Hirdetés

További cikkek a témában