A kontinens legnevesebb egyetemeit megelőzve az első helyen végzett a győri Széchenyi István Egyetem elektromos járművet fejlesztő hallgatói csapata, a SZEnergy Team Európa legnagyobb energiahatékonysági versenyén önvezető és városi kisautó kategóriában, az utóbbiban ráadásul saját tavalyi világcsúcsát megdöntve.
Az eredmény egyszerre mutatja a győri intézményben folyó gyakorlatorientált képzések és a tehetséggondozás magas színvonalát.
Története legnagyobb sikerét érte el tavaly júniusban a Széchenyi István Egyetem hallgatói csapata, a SZEnergy Team, amikor a hollandiai Assenben megnyerte a Shell Eco-marathon európai és afrikai csapatoknak kiírt versenyét városi kisautó kategóriában, méghozzá világcsúccsal, 284 kilométer/kilowattóra energiamérleggel. A sikerszéria júliusban Franciaországban, a nogarói Paul Armagnac versenypályán folytatódott a versenysorozat autonóm, azaz önvezető kategóriájában a második hely megszerzésével.
Idén a Shell Eco-marathon mindkét kategóriáját Nogaróban rendezték május 19. és 25. között, részben párhuzamosan. Az egyedüli magyar résztvevő SZEnergy Team két első hely megszerzését tűzte ki célul a rendkívül erős mezőnyben, s a várakozásokat beteljesítve mindkét kategóriában győzni tudott – a városi kisautó kategóriában ráadásul új, 291 kilométer/kilowattórás világrekorddal. (Ez azt jelenti, hogy a győri elektromos jármű annyira kis fogyasztással teljesítette a kijelölt távot, hogy átszámítva 1 kilowattóra felhasználásával – ami lényegében kétórányi vasalóhasználatnak felel meg – 291 kilométerig jutott volna.) A siker értékét növeli, hogy olyan neves egyetemek végeztek a Széchenyi István Egyetem csapata mögött, mint a Norvég Tudományos és Technológiai Egyetem, a torinói, a milánói, a müncheni, a toulouse-i és az athéni műszaki egyetem vagy az Amszterdami Alkalmazott Tudományok Egyeteme.
Mesics Mátyás, a SZEnergy Team autonóm részlegének tagja elmondta, hogy az autonóm kategóriában három feladatot kellett teljesíteni. Először egy 1,2 kilométer hosszú versenypályaszakaszon ment végig a jármű, majd egy bójákkal kialakított szektorban navigált az akadályok között, végül pedig leparkolt két autó mellé az egyetlen szabad helyre – mindezt önvezető módban, emberi beavatkozás nélkül.
„Plusz kihívást jelentett, hogy a feladatokat egymás után, folyamatosan kellett végrehajtani úgy, hogy az autó megállt a stopvonalon, és már indult is tovább”
– tette hozzá Mesics Mátyás.
„A tavalyi versenytapasztalatok alapján hallgatóink és doktoranduszaink új, saját algoritmusokat fejlesztettek a környezetérzékelés területén. A mezőnyben egyedülálló módon a kameraképet és a LIDAR – azaz lézeralapú távérzékelés – adatokat felhasználva határozták meg a vezethető útfelületet és az akadályokat. Miután a járműnek két számban is rajthoz kellett állnia, fontos volt, hogy rövid időn belül átépíthető legyen. A csapat autonóm részleges tagjai éjt nappallá téve végezték el az utolsó simításokat a programokon, így az éles versenynapon már az első próbálkozások során teljesítettük az első két feladatot”
– fejtette ki Kőrös Péter, a Széchenyi István Egyetem Járműipari Kutatóközpont Autonóm Rendszerek Központjának operatív vezetője.
A városi kisautó kategóriában a SZEnergy Team címvédőként érkezett Franciaországba, emiatt mindenki tudta, hogy idén is győzelemre esélyes, de az eredmény még a tagokat is meglepte.
„Nem számítottunk új világcsúcsra, elsősorban azért, mert a nogarói versenypályán az asseninél nagyobbak a szintkülönbségek, így nehezebb alacsony fogyasztást produkálni. Riválisaink nem tudtak javítani az elmúlt évhez képest, mi viszont igen. Ebben szerepet játszott, hogy bár autónk a tavalyi alapra épült, de a versenyszabályoknak való megfelelés miatti változtatásokon túl is sikerült tovább fejleszteni többek között az elektronikai rendszert, a rugós tagokat vagy a vezetési stratégiát meghatározó menetciklus-optimalizálást. Sőt, saját fejlesztésű telemetriánknak köszönhetően verseny közben tudtuk monitorozni a járművet és a pilótát”
– mondta Pusztai Zoltán, a Széchenyi István Egyetem doktoranduszhallgatója, a csapat mentora.
„Gratulálok a nagyszerű eredményhez a SZEnergy Team valamennyi tagjának, akik ismét bizonyították, hogy nemzetközi szinten is kiemelkedőek egyetemünk gyakorlatorientált képzései és tehetséggondozási rendszere. A sikerhez hozzájárult az is, hogy európai színvonalú győri infrastruktúránk mellett fenntartó alapítványunk tulajdonába került a világ egyik legkorszerűbb járműipari tesztpályája, a ZalaZONE, amely hallgatói csapatainknak is az egyik bástyája, és segíti őket abban, hogy megőrizzék élvonalbeli pozíciójukat”
– hangsúlyozta dr. Filep Bálint, a Széchenyi István Egyetem elnöke.
„Az SZEnergy Team világraszóló sikere a kormány által elfogadott Magyar Autó-Motorsport Fejlesztési Stratégia szempontjából is jelentős értékű. Célkitűzésünk, hogy minél hatékonyabban tudjuk pozícionálni és megerősíteni Magyarország szerepét az átalakuló mobilitás korszakában, egyúttal Európa élvonalába lépjünk előre az elektromos autóversenyzéssel kapcsolatos és egyéb elektromobilitási fejlesztések terén. Mivel az autó- és motorsport a mindennapi közlekedésben megjelenő innovációk bölcsője, az eredmények láttán jó esély van arra, hogy éppen az autóipar magyar fővárosában, Győrben fejlesztenek ki mérnökeink egy olyan megoldást, amely úttörő lesz az iparágban, akár globális mértékben is”
– húzta alá Weingartner Balázs, a HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. elnök-vezérigazgatója.
Ha feliratkozik a Műszaki Magazin Hírlevelére, sosem marad le a híreinkről! További friss híreket talál a Műszaki Magazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!