A győri Petz Aladár Egyetemi Oktató Kórház munkatársainak szóló szakmai programon mutatták be a Da Vinci sebészeti robotot az intézmény, egyúttal a Széchenyi István Egyetem szakemberei.
A cél, hogy a jövőben Győrben is elérhető legyen a korszerű, a betegnek és orvosnak egyaránt előnyös műtéti eljárás.
A győri Petz Aladár Egyetemi Oktató Kórház mindig az országos élvonalba tartozott a minimál invazív, endoszkópos, laparoszkópos műtétek végzésében. Az intézmény belső hálózatán rendszeresen tartanak olyan közvetítéseket, amelyek betekintést adnak más osztályokon zajló műtétekbe, tovább erősítve ezzel az orvosok felkészültségét. Egy ilyen esemény keretében mutatkozott be a gyártó Intuitive Surgical és a forgalmazó SofMedica terméke, a Da Vinci sebészeti robot. A cél, hogy a jövőben a győri kórházban is elérhető legyen ez a korszerű technológia.
„Az innováció viszi előre az egészségügyet, s ezen belül a diagnosztikában, illetve a műtéttechnikai területen játszik kiemelkedő szerepet a technológiai fejlődés. A világban már nem kérdés a robottechnológia létjogosultsága az orvoslásban, ami hazánkban is egyre inkább teret fog nyerni”
– mondta el dr. Jávor László, a Petz Aladár Egyetemi Oktató Kórház főigazgatója. Hozzátette: öröm számára, hogy a sebészeti robot, ha egyelőre még csak egy bemutató erejéig is, de megérkezett az intézménybe. Szerinte – regionális jelentőségű kórházként – fontos lépés lenne ennek bevezetése a napi munkában, többek között az onkológiai terápia megerősítésében, egyes daganatok kezelésében, illetve bizonyos kismedencei, urológiai műtéteknél.
A főigazgató az orvoslásban is teret hódító innovációk egyre markánsabb szerepe kapcsán kiemelte a kórház Széchenyi István Egyetemmel szoros partnerségét.
„Az egyetem nagy erőssége, hogy nem önmagában, egyedül akar fejlődni és eredményeket elérni, hanem minden téren széles körű együttműködésekre törekszik, amivel a térség egészének fejlődését is segíti. A mi partnerségünk is kiemelt jelentőségű és rendkívül sokrétű, ami a Covid-ellátás során a hallgatók önkéntességétől a közös képzéseken és kutatásokon át a mérnöki és az egészségügyi kompetenciák összehangolásáig számos területre kiterjed. Ennek egy újabb fontos állomása lesz a győri, Zrínyi utcai épületegyüttes területén létrejövő Egészségtechnológiai Campus”
– fejtette ki.
A Da Vinci robot Petz-kórházi bemutatójában két olyan orvos is tevékenyen részt vett, aki a Széchenyi István Egyetem szakmai munkájában is fontos szerepet vállal az Egészség- és Sporttudományi kar dékánhelyetteseként, illetve tanszékvezetőjeként.
„A robotsebészet nagy előnye a nyílt feltárás elkerülése, a minél kisebb és gyorsan gyógyuló sebzés. A technológia növeli a műtéti precizitást, jelentősen kevesebb a vérveszteség, de a kórházi ápolás időtartama, a műtét utáni fájdalom és a felépülés ideje is csökken”
– világította meg az eljárás lényegét dr. Szepesváry Zsolt Jenő, a Széchenyi István Egyetem Egészség- és Sporttudományi Karának fejlesztési dékánhelyettese, a Petz Aladár Egyetemi Oktató Kórház orvosigazgató-helyettese, az urológiai osztály osztályvezető főorvosa. Hozzátette, mindez nemcsak a beteg, de az orvos számára is kedvező, hiszen az akár tizenötszörös nagyítás révén jobb látást biztosít a hagyományos műtétekhez képest.
„A robotsebészeti műtét során a gép pontosan leköveti a sebész kézmozdulatait, amelyet egy manipulátoron keresztül végez”
– fogalmazott.
Dr. Szepesváry Zsolt Jenő hozzáfűzte, a Széchenyi István Egyetemnek technológiai egyetemként fontosak azok az innovációk, amelyek magasabb szintre emelnek egy-egy tudományterületet, illetve az abban megjelenő tudás gyakorlati alkalmazását. „Karunk gyakorlatorientált oktatásában is lényegesek az innovatív megoldások, amelyek hallgatóinkat segítik a korszerű tudás megszerzésében. A robottechnológiai műtétek oktatása például nemcsak az orvosok, de a szakdolgozók számára is fontos, hiszen egy műtét sokszereplős csapatmunka” – mondta. Kiemelte, a robotsebészet, illetve az egészségügyet segítő egyéb technológiai innovációk hatalmas fejlődési potenciált jelentenek Magyarországon, és a jövőben akár ezen a területen is meghatározó szerepet játszhat a Széchenyi István Egyetem.
„Ezzel a technikával nagyon bonyolult, a teljes operáló team számára megterhelő műtéteket lehet könnyebbé, ezáltal hatékonyabbá tenni, magasabb precizitással elvégezni. A robot felhasználási lehetőségeit multidiszciplináris szempontból közelítjük meg, hiszen többszakmás, komplex műtétek kivitelezésére alkalmas, főként az urológia, a nőgyógyászat, a sebészet, a mellkassebészet együttes tevékenységével”
– fogalmazott kérdésünkre prof. dr. Koppán Miklós, a nőgyógyászati kismedencei sebészet, a minimál invazív műtétek elismert szaktekintélye. A Széchenyi István Egyetem Egészség- és Sporttudományi Kar Klinikai Készségek Tanszékének tanszékvezetőjeként kiemelte, hogy az egyetem szerepe az egészségügyben éppen innovációs képessége, a technológiai tudástranszfer miatt fontos. Ide tartozik a robottechnológia, a különböző modern orvosi eszközök fejlesztése, a mesterséges intelligencia alkalmazása. A képzés terén ugyancsak az újszerűség, a jövőbe tekintő tudás átadása a cél, amelyhez a két intézmény együttműködése rengeteg pluszt ad hozzá.
„Kórházunk szakorvosai világszínvonalú műtéti technológiát ismerhettek meg egyetemünk segítségével – nyilatkozta a bemutató kapcsán prof. dr. Dézsi Csaba András, Győr polgármestere, a Petz-kórház főorvosa, valamint a Széchenyi István Egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriumának tagja. – Bár orvostudományi képzés nincs a városban, de az orvosok képzésében már ma is aktív szerepet vállalnak a Széchenyi-egyetem és a Petz-kórház kollégái közösen.”
Ha feliratkozik a Műszaki Magazin Hírlevelére, sosem marad le a híreinkről! További friss híreket talál a Műszaki Magazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!