Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Oktatás

Fogaskerékként köti össze a hallgatókat a cégekkel a Széchenyi István Egyetem konferenciája

Fogj össze különböző egyetemekről érkező hallgatókkal, sorsold őket vegyes csapatokba, adj megoldást három nap alatt egy ipari vállalatok által adott feladatokra és prezentáld azt oktatókból álló zsűri előtt – erről szólt a 15. alkalommal megrendezett Gépészeti Szakterületek Nemzetközi Hallgatói Konferenciája a győri Széchenyi István Egyetemen.

A rendezvény azonban jóval több puszta versenynél: összeköti a nyugat-dunántúli régió cégeit a hallgatókkal, betekintést enged tényleges projektekbe és mindeközben valódi közösséget kovácsol.

„Kár, hogy ez nem nekünk jutott eszünkbe”

–  fogalmazott a Gépészeti Szakterületek Nemzetközi Hallgatói Konferenciája (GSZNHK) kapcsán dr. Kamondi László, a Miskolci Egyetem címzetes egyetemi tanára, a konferencia állandó meghívott vendége, aminél nagyobb dicséretet aligha kaphatott volna rendezvény. Az elismerés az ötletnek szól: 2006-ban a Széchenyi István Egyetem akkori gépészmérnök hallgatói megálmodtak egy olyan rendezvényt, amelynek koncepciója nem csupán kiállta az idők próbáját, hanem egyre fontosabbá is válik a 21. században: mérnöki hallgatói verseny keretein belül nyújt lényegében egy gyakorlatorientált képzést úgy, hogy a feladatokat adó vállalkozások hasznos megoldásokkal, és ami még fontosabb, tehetséges hallgatókkal gyarapodhatnak.

„Nagyon pozitívnak tartom, hogy nem intézményeket fordít egymással szembe a rendezvény, hanem vegyes csapatokban kell együttműködniük a hallgatóknak”

– emelte ki dr. Kamondi László a konferenciát megelőző kötetlen pódiumbeszélgetésen.

„A rendezvény kiváló alkalom egymás megismerésére, valamint a cégekkel való kommunikációra. A legnagyobb problémánk mindig is az volt, hogy az ipar vágyait és az egyetem által nyújtott lehetőségeket közelítsük egymáshoz. Ez a konferencia pontosan ezt teszi”

– tette hozzá az oktató, aki a kezdetektől fogva lelkes résztvevője az eseménynek.

A hallgatók megfeszített tempóban, olykor hajnalokig dolgoztak feladatuk megoldásán a kollégium társalgóiban. (Fotó: Horváth Márton)

Idén nyolc nyugat-dunántúli régióban működő cég csatlakozott feladatadó szponzorként a rendezvényhez: az ABB Kft., az Adient Mezőlak Kft., a Dana Hungary Kft., a Jankovits Engineering Kft., a Rába Járműipari Holding Nyrt., a Schaeffler Savaria Kft., az SMR Hungary Bt. és a Zalazone Ipari Park Zrt. Mellettük a KNISS Kft. is támogatta a rendezvényt.

A vállalatok közül néhányan két feladattal is érkeztek, így összesen tizenkét csapat alakult a résztvevő nyolcvannyolc hallgatóból, akik a házigazda Széchenyi István Egyetem mellett az Óbudai Egyetemről, a Miskolci Egyetemről, a kecskeméti Neumann János Egyetemről, a Pécsi Tudományegyetemről, a Debreceni Tudományegyetemről érkeztek, kiegészítve a határon túli Kolozsvári Műszaki Egyetem, a Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem, valamint a Szabadkai Műszaki Szakfőiskola fiataljaival. A rendezvényben szakmai segítséget nyújtott a Széchenyi István Egyetem Járműipari Kutatóközpontja, valamint az intézményben működő Practing Alapítvány is.

„Nyolcan jöttünk Szabadkáról, hogy képviseljük az iskolánkat a konferencián”

– felelte érdeklődésünkre a magyarkanizsai Pozder Máté. Hozzátette: a város szépsége és az egyetem campusa is lenyűgözte őket. Mint említette, a társaságban felvetődött, hogy néhányan közülük szívesen folytatnák Győrben tanulmányaikat vagy karrierjüket.

A feladatokat úgy határozták meg a cégek, hogy azok kellő kihívást nyújtsanak a hallgatóknak, mégis teljesíthetőek maradjanak. Előfordult olyan, amelyben teljesen új terméket kellett tervezniük a hallgatóknak és olyan is, amiben egy jelenlegi folyamat automatizációja volt a cél. Az előbbire példa az ABB Kft.: a vállalkozás egy bemutatókon és oktatásokon felhasználható automatizált robotcella megtervezését tűzte ki feladatként, amely képes a felhasználó számára a kiválasztott üdítőt egy 3D nyomtatott pohárba kitölteni. Az SMR Hungary Bt. jövőbemutató innováció megalkotására kérte a hallgatókat, akiknek kamerarendszerrel kellett kiváltaniuk a tehergépjármű visszapillantó tükrét. A Jankovits Engineering Kft. ezzel szemben az operátor kiváltására hegyezte ki a problémát: a cél az volt, hogy egy faipari üzemben az összeragadt léceket gép válassza szét és továbbítsa szállítószalagra – emberi munkaerő helyett.

„Partnerünk keresett meg minket ezzel a feladattal, amely jelenleg is előkészítés alatt áll. Kíváncsiak voltunk a hallgatók véleményére és nagy megelégedésünkre hasonló megoldás született, mint amit mi is kidolgoztunk. Sok ponton be tudjuk építeni az ifjúság elképzeléseit a munkánkba”

– fejezte ki elégedettségét Babics Lajos, a Jankovits Engineering Kft. műszaki igazgatója, akinek különösen tetszett, hogy a mérnökjelöltek a könyvtárban könyvekkel szimulálták a léceket, ami egyszerű, de praktikus gondolkodásmódra utal.

Mint a fentiek mutatják, az eltérő képzésekben részt vevő, különböző évfolyamú hallgatókból álló csapatok sikerrel vették az akadályokat és három napnyi intenzív munkával magas színvonalú produktumot hoztak létre. Ezt támasztották alá a cégképviselők értékelései is, akik pozitívan nyilatkoztak az elkészült projektekről.

A sikeres konferencia záró eseményén prof. dr. Palkovics László, a Széchenyi István Egyetemért Alapítvány kuratóriumi elnöke kijelentette, nincs ma olyan területe a világnak, ahol a technológiai haladás ne érintene bennünket.

„A gépészmérnöknek ma már sok olyan dologhoz kell érteni, ami nem a klasszikus szakma körébe tartozik. A mesterséges intelligencia alkalmazása vagy az automatizálás olyan új diszciplínák, amelyet a kor követel meg tőlünk. Bízom abban, hogy ez a rendezvény hozzá tudott járulni ezen kompetenciák fejlesztéséhez”

– szögezte le.

Mindez szinkronban van a szervezők elképzeléseivel, akik szándéka szerint a következő alkalommal villamosmérnökökkel és informatikusokkal is bővülhet a konferencia résztvevőinek köre – a mai komplex járműipari projektek ugyanis megkívánják különböző területek szakértőinek bevonását is a tervezés, kivitelezés és üzemeltetés folyamataiba. Mindez természetesen új szponzorok és új szekció megjelenését is magával vonja majd.


Ha feliratkozik a Műszaki Magazin Hírlevelére, sosem marad le a híreinkről! További friss híreket talál a Műszaki Magazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Hirdetés

További cikkek a témában