Intelligens nyomkövetők folyamatos telepítésével segíti 8500 db csereszekrénye útját az európai gyűjtőszállítmányozási hálózatán belül a DACHSER.
A technológiai újításnak köszönhetően a csereszekrények – amelyekből a DACHSER magyarországi telephelyein több mint 260 db van forgalomban – útja valós időben követhető és az érkezési idők is pontosan kiszámíthatók. A logisztikai cég szállításirányítási rendszeréből származó útvonaladatokkal együtt egy központi felületen és térképen jelennek meg a tehergépkocsik és csereszekrények pozíciójának adatai. Az úgynevezett „telematikai táblák” teljesen új, innovatív lehetőségeket kínálnak a fuvarszervezéssel foglalkozó munkavállalók számára, és az ellátási lánc fokozott átláthatóságából is az ügyfelek is profitálnak.
A DACHSER a Deutsche Telekommal és más technológiai vállalatokkal együtt azon dolgozott, hogy intelligens nyomkövető eszközöket (STD) fejlesszenek ki csereszekrények minél eredményesebb használatára. Ezek az eszközök a Deutsche Telekom csúcskategóriás SIM-kártyáival vannak felszerelve és energiatakarékos, napelemes energiamodulokból, modern műholdas helymeghatározó technológiából (GPS, Galileo), valamint az új 5G/LPWAN-on (LTE-M) alapuló vezeték nélküli modulokból állnak. A holisztikus megoldást úgy alakították ki, hogy a csereszekrény karosszériájának teljes tizenkét éves élettartamára kitartson karbantartás nélkül.
„A valós idejű pozícióadatok és azok megjelenítésének kombinációjával áttörést értünk el a szállítmányok nyomon követésében és kezelésében az általános gyűjtőszállítmányozás világában”
– mondta el Alexander Tonn, COO DACHSER Road Logistics.
A nemzetközi gyűjtőszállítmányozásból származó valós idejű pozícióadatok feldolgozása és megjelenítése a DACHSER alkalmazottai számára összesen öt speciális „telematikai táblán” keresztül valósulnak meg. A táblák nyomon követik a teljes forgalmat, és valós időben jeleníthetik meg a járművek vagy csereszekrények pontos helyét, így a telephelyek és az ügyfelek részletes számítást kaphatnak az egyes szállítmányok várható érkezési idejéről, ami megkönnyíti az átrakodást és a belföldi forgalom tervezését. Ezek a táblázatok bemutatják a visszatérő fuvarok további rakodási lehetőségeit is, ami optimalizálja a rakodási kapacitásokat. Az elkövetkező hónapokban az alkalmazás képes lesz az eseti fuvarfeladatokat végző tehergépjárművek GPS-adatainak megjelenítésére is egy speciálisan kifejlesztett Driver App segítségével.
„A valós idejű pozícióadatok és azok megjelenítésének kombinációjával áttörést értünk el a szállítmányok nyomon követésében és kezelésében az általános gyűjtőszállítmányozásban. Munkatársainkat támogatjuk a kapacitástervezésben, ami lehetővé teszi számukra a szállítás optimalizálását és az átrakodás hatékonyságának javítását. Ügyfeleink profitálnak abból, hogy az egyre korlátozottabb kapacitások ellenére is azt a minőséget tudjuk biztosítani számukra, amelyet a DACHSER-től elvárnak.”
– fejtette ki Alexander Tonn, a DACHSER Road Logistics üzletágának vezetője.
A laboratóriumtól a gyakorlatig
A kitartó kutatási és fejlesztési munka meghozta gyümölcsét, sikerült elérni a robusztus és hosszú élettartamú, a gyűjtőszállításban meghatározó csereszekrények költséghatékony és megbízható nyomonkövetését.
„Amikor megjelentek az LPWAN technológiák, nagyon korán elkezdtük tanulmányozni őket a DACHSER Enterprise Lab keretein belül, a Fraunhofer IML intézettel közösen együttműködve“
– mondta Stefan Hohm, a DACHSER fejlesztési igazgatója.
“A Deutsche Telekommal együtt ezt követően gyakorlatiassá tudtuk tenni az innovációt, és valódi hozzáadott értéket teremthettünk hálózatunk számára.”
Ha feliratkozik a Műszaki Magazin Hírlevelére, sosem marad le a híreinkről! További friss híreket talál a Műszaki Magazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!