Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Logisztika

Rögtön az e-autók felé fordulnának a cégek

Soha nem látott érdeklődés követte a magyar kormány hatósági üzemanyag árának eltörlését a közösségi elektromos autómegosztó szolgáltatónál – számolt be Ádám Boglárka a GreenGo vezérigazgatója.

Az ok egyszerű: ahogy a magyar háztartások többsége, úgy a cégvezetők is megkezdték kiadásaik ésszerűsítését.

Már pár órával a bejelentés után elkezdtek csörögni a telefonok, és az intenzív érdeklődés azóta sem változott – nyilatkozta az első hazai teljesen elektromos autókból álló flottát üzemeltető vállalkozás vezetője. Ádám Boglárka hozzátette, hogy a céges szerződéskötések már 2021 és 2022 első félévét összehasonlítva is közel 100 százalékos növekedést mutattak, ami most még tovább növekedett.

A cégautó-adó növelése után a hatósági áras üzemanyagár megszüntetése idén már a második olyan extra teher a cégvezetők számára, ami elgondolkodásra készteti őket: a saját cégautó vagy a kulcsosautó flotta fenntartása helyett elmozduljanak az anyagilag jóval racionálisabb megoldások irányába. Azok a kis-, közepes, vagy nagyvállalkozások, amelyek nem akarnak (vagy tudnak) lemondani az autóhasználatról, most a hagyományos cégautó forma helyett más lehetőségeket is számba vesznek – nagy részük pedig a közösségi autóbérlők költségként elszámolható szolgáltatása felé veszi az irányt.

Egyre több cég él az autómegosztással

A carsharing így többé nem csak az urbánus fiatalok, valamint a fenntartható és élhető környezet ügyét fontosnak tartók körében divatos, de úgy tűnik, a cégvezetők és gazdasági döntéshozók körében is népszerű, akik ráadásul nem csak cégautó helyett használják, de adómentes, béren kívüli juttatásként is szeretik ezt a lehetőséget a munkatársaik számára biztosítani – úgy, hogy közben náluk nem keletkezik adó- és járulékteher, a munkavállalónál pedig nem lesznek extra költségek (például üzemanyag, parkolás).

A cégvezetők mellett a magánemberek is szívesen választják a carsharing szolgáltatást, ugyanis azok számára, akik éves szinten 7500 kilométernél kevesebbet közlekednek gépjárművel, a jelenlegi üzemanyagárak mellett egészen biztosan a carsharing használata a legkifizetődőbb – tette még hozzá a vállalat vezetője.

Népszerű szolgáltatás

A GreenGo kötelékébe 450-nél is több autó tartozik Budapesten. A nagyobb hatótávú kocsikkal távolabbi, vidéki desztinációk is kényelmesen megközelíthetők, a fővárosban pedig a szolgáltatási zóna már eléri a 100 négyzetkilométert.

A GreenGo összes ügyfeleinek száma 30 százalékkal nőtt az idei második negyedévben az előző esztendő azonos időszakához viszonyítva, emellett 40 százalékkal nőtt a bérlések, illetve 60-nal a megtett kilométerek száma is – ami mögött elsősorban a járvány visszaszorulása, a fogyasztói szokások átalakulása és a flotta nagyobb hatótávú autókkal való bővítése áll.

Forrás: Autopro

Hirdetés

További cikkek a témában