A világszínvonalú magyar vizes cégek sorra védetik le eredményeiket.
Baráti beszélgetés után kezdte átvilágítani a partnercégeket a Hungarian Water Partnership (HWP), hogy megvizsgálják, hány oltalom védi a gyakran milliárdos kutatási projektjeiket. Az eredmény elszomorító volt, ezért ma már tudatosan odafigyelnek erre, így egyre több magyar fejlesztés kerül úgy a nemzetközi piacra, hogy azt nem lehet büntetlenül másolni. A szellemitulajdon-védelem fontosságáról és tapasztalatairól Forintos Róbert, a HWP társelnöke, illetve Pomázi Gyula, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának (SZTNH) elnöke beszélgetett velünk.
MM: Mi magyarok szeretjük magunkat vizes nemzetnek hívni, de mennyire vagyunk erősek a vízipari területen?
Forintos Róbert: A Hungarian Water Partnershipnél (HWP) azért dolgozunk immár 14 éve, hogy azoknak a magyar cégeknek, akiknek van megfelelő tudása, technológiája és referenciája, külpiaci projekteket és beruházásokat akviráljunk. Óriási előnyünk, hogy a magyarokban megvan a kellő alázat, így azt kínálják az adott piacnak, amire ott szükség van. Kiemelt hangsúly fektetünk a felmérésre, az igények megismerésére és partnereink csak ezek után kapnak optimális javaslatot a problémáik megoldására. Emellett fontos küldetésünk, hogy a külpiacokon a magyarok jó hírnevét öregbítsük, javítsuk.
MM: Megvan az alázat, figyelik az igényeket. Ehhez mennyi innovativitás párosul?
FR: Van jó pár olyan magyar innováció, amely nemzetközi hírű és akár még történelmi múlttal is rendelkezik. A hazai cégek pedig egyre többet fektetnek a technológiáik megújításába. Nehéz a nemzetközi cégek között labdába rúgni, de ma már van annyi önbizalmunk és tudásunk, hogy oda merünk és tudunk menni a nagyok közé. A teljesség igénye nélkül egy friss példát említenék az egyik tagvállalatunktól, akik nemrég léptek be a HWP-be. A cég egy különleges, 21. századi elvárásoknak is megfelelő szűrőanyagot (adszorbenst) gyárt. A termék lényege, hogy a szűrőanyag regenerálható, így az életciklusa akár 7-10 év, illetve a regenerálásnak köszönhetően a megmaradó veszélyes hulladék aránya 85-90 százalékkal csökkenthető. Elmondhatjuk, hogy nem csak beszélünk a fenntarthatóságról, de teszünk is érte!
Forintos Róbert, a HWP társelnöke és Pomázi Gyula, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának (SZTNH) elnöke
MM: Van már oltalmuk?
FR: Folyamatban van a bejegyzés. De ehhez kellett egy olyan beszélgetés, amely rávilágított az oltalom fontosságára és határozott kérésünk volt, hogy amit lehet, védjenek le. Az, hogy egy fejlesztés oltalmazása megvalósuljon, nem lehet pénz kérdése, hiszen enélkül az addig befektetett pénzt többszörösét veszítheti el a tulajdonos.
MM: Mennyire jellemző ez a magyar cégekre, hogy így állnak a fejlesztéseikhez, eredményeikhez?
Pomázi Gyula: Sajnos nem jellemző, és még az innovatívabb cégekre sem. Nagyon sok hazai értékláncban nincs az innovációhoz kötődő szellemi tulajdon és a hozzá kapcsolódó jogok biztosítása. A HWP-nél már erre is figyelnek.
Elég csak azt látni, hogy a hazai KKV-k mindössze 3,4 százalékának van valamilyen oltalma (szabadalom, védjegy, design stb.), ez a lengyeleknél 10, az unióban 8,8 százalék.
Pomázi Gyula, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának (SZTNH) elnöke
MM: Mit tesz az SZTNH házon kívül és házon belül, hogy segítse a vállalkozásokat?
PGy: Házon kívül arra törekszünk, hogy elmenjünk a vállalkozásokhoz, megnézzük, megértsük, mire van szükségük. Ez jelenhet forrást (tegyük akár ingyenessé a folyamatot), szakmai tanácsadást (hogyan kell létrehozni a megfelelő oltalmi portfóliót), illetve olyan hatósági intézkedési folyamatot is, amely során kellően gyorsan meg lehet szerezni az oltalmat. Ez már házon belül is hat, mert ahhoz, hogy ez jól működjön, digitalizált technológiát kell alkalmaznunk, digitális bejelentéseket kell tudnunk fogadni. Azaz befelé 21. századi működésű, kifelé pedig erős, az ágazatokra koncentráló, az ügyfelet előtérbe helyező hivatalként kell működnünk.
MM: Az előbb említett tagvállalatnál szinte kötelezővé tették az oltalmak megszerzését. Mi indította el HWP-t ebbe az irányba?
FR: A szektorban mindenki nagyon sokat fektet gépekbe, alapanyagokba, kutatásokba és ha az oltalomszerzésre nem fókuszálunk, akkor ez mind kidobott pénz. Ennek ellenére a HWP kötelezővé nem tesz semmit, de a közös figyelemfelhívás eredményesnek bizonyult. Ezért is folytatódott a figyelemfelhívó beszélgetés a szektorban működő cégekkel, és szerveztünk egy workshopot az SZTNH-val és a MASZESZ-szel (Magyar Víz- és Szennyvíztechnikai Szövetség – a szerk.) közösen, ahol úgy láttuk, eloszlott az a félelem, hogy az oltalmazásnak neki lehet-e vagy neki szabad-e állni.
MM: Ha valaki előbb találkozik a hamisítással, mint a hivatallal, mihez kezdjen?
PGy: Soha nem ott indul a történet, hogy az ember egy hivatalban elkezd ügyet intézni. Ha valaki egy terméket kitalál, a fejlesztésnek van eredménye, akkor érdemes gondolkodni azon, hogyan fogják ezt hasznosítani. El akarom adni ezt a megoldást, mert nem tartozik a profilomba, vagy én akarom gyártani, megfelelő kereskedelmi rendszert kiépíteni, vagy csak kereskedni szeretnék, és valaki más gyártsa le helyettem? Először ki kell alakítani az adott termékhez, technológiához tartozó szellemitulajdon-jog stratégiáját, ki kell találni, az értéklánc mentén hogyan képes a gyártó és a kereskedő, illetve minden más partner eladni azt. Ez a folyamat költséget jelent, ki kell kitalálni, mit érdemes oltalom alá helyezni és mi az, ami ebből megtérül. De itt nem ér véget a történet, mert a megszerzett oltalmat fenn is kell tartani, a jogokat pedig érvényesíteni kell. Ehhez kell egy szakember, aki a szellemitulajdon-védelemhez ért és végig tudja vezetni az ügyfelet a folyamaton. Ekkor lép be a hivatal is a képbe.
Forintos Róbert, a HWP társelnöke
FR: Kérdés csak az, hogy az utolsó lépésekig, ahol már a hivatal is segít, hogyan tudunk eljutni? A tudatos gondolkodáshoz szükséges tudást miként lehet megszerezni?
PGy: Ha kutatás-fejlesztési projektről van szó, akkor azt mindenképpen érdemes minősíttetni – ezen a téren az SZTNH komplett szolgáltatást nyújt, az erre megírt Fehér könyvtől a tanácsadásig. A minősítéssel adókedvezményt, támogatást szerezhet a cég, de biztonságot és védelmet is nyújt, ha kérdéses, hogy a projektünk kutatás-fejlesztésnek számít-e. A szellemi tulajdon diagnózissal a vállalkozás felmérheti a potenciális lehetőségeit. Nem dönthetünk a vállalkozás helyett, de segíthetünk, hogy a cég ügyesen kihasználja az innovációit. Alkalmazhatnak szabadalmi ügyvivőt, de hasznos, ha egy kolléga elvégzi az iparjogi és szerzői jogi tanfolyamainkat is.
MM: Visszagondolva mit kockáztattak a HWP partnerei?
FR: Természetesen azt, hogy a tulajdonunkat valaki lemásolja, valaki más a sajátjaként értékesítse. Ráadásul a víziparban kitalálni, megvalósítani egy-egy folyamatot nagyon sok pénz és idő. Például Ghána első szennyvíztisztító műve speciális új technológia kialakítását igényelte. ,A szennyvíz nem klasszikus módon jut el e tisztító műbe, mások a beérkező szennyvíz összetevői, így a mérnököknek ki kellett találniuk, hogyan fog a rendszer hatékonyan működni. Ilyenkor például az a meggyőződésünk, hogy elengedhetetlen az oltalmak megszerzése.
MM: Miért lehetséges mégis az, hogy a vállalkozások, feltalálók nem érdekeltek a végtermék létrehozásában és az oltalmazásban?
PGy: Az ösztönzők rendszere nem mindig sarkallja a fejlesztőket, hogy megvalósítsanak egy-egy terméket vagy új technológiákat hozzanak létre. Sokszor a K+F eredmények a fióknak készülnek, mert hívogató az ehhez megpályázható összeg, ugyanakkor nem feltétel a tényleges megvalósítás, értékesítés.
Jó példa az egyetemi világ, hiszen korábban az állami fenntartású intézmények nem is feltétlenül voltak motiváltak, hogy értékesíthető termékek, szolgáltatások valósuljanak meg. Viszont a fenntartóváltás ösztönzőleg hatott rájuk, mostanra akár egyetemenként 100-150 olyan ígéretes projekt fut, amely később komoly bevételeket is hozhat nekik. Azt kell megmutatni a piaci K+F projekteknél is, mennyivel több pénzt hozhat az oltalom, mint a pályázat.
További információ: www.sztnh.gov.hu
Fotó: Vékony Zsolt / SZTNH
