Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

E-Gazdaság

Átadták az idei év eddigi legnagyobb magyarországi beruházását

A Toray Industries Hungary Kft. átadta az idei év eddigi legnagyobb magyarországi beruházását, amelynek keretében 127 milliárd forint értékben üzem épült az elektromos autók akkumulátorához használt szeparátorfólia gyártására – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Nyergesújfalun.

A tárcavezető a minisztérium közleménye szerint a japán tulajdonú vállalat gyárának megnyitásán arról számolt be, hogy a zöldmezős beruházás révén 188 új munkahely jön létre. Az állam 4,7 milliárd forint támogatta a beruházást.

Aláhúzta, hogy a világ 29 országában 283 érdekeltséggel rendelkező cég az Európai Unión belül Magyarországban kezdi el a szeparátorfólia gyártását, s ennek nyomán a globális termelőkapacitása 20 százalékkal fog nőni.

Szavai szerint ez a projekt nagyban hozzájárul ahhoz is, hogy Magyaroroszág az elektromos autóipar európai zászlóshajója lehessen. Mint közölte, Magyarország a lítium akkumulátorok exportjának tekintetében már most is a hatodik helyen áll a világranglistában, míg az elektromos akkumulátorok alkatrészeit illetően a tizenegyedik.

Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy a világgazdaság az elmúlt években “elemi erejű” változásokon ment keresztül, amelyeknek csak egy része írható a különböző válságok számlájára, a többire azoktól függetlenül került sor. Utóbbiak terén a Távol-Kelet szerepének erősödését és az autóipar forradalmi megújulását emelte ki.

Továbbá leszögezte, hogy az autóipari forradalom “passzátszelét keletről fújják”, onnan szállítják az eszközöket a nagy nyugati gyártók számára is.

Végezetül arra is kitért, hogy Komárom-Esztergom megye tavaly az első helyen állt a megyék rangsorában az egy lakosra jutó külföldi működőtőke-beruházások terén.

Magát a beruházást egyébként már jóval korábban elindították. Emellett tavaly októberben adtunk hír róla, hogy Toray és az LG Chem közti tárgyalások eredményeként az a megállapodás született, hogy a dél-koreaiak első körben a Toray Industries Hungary Kft.-be invesztálnak 375 millió dollárt (durván 117 milliárd forintot), amely ezt követően létrehozza az LG Toray Hungary Battery Separator Kft.-t, amelyet 50-50 százalékban tulajdonolnak.

Forrás: Portfolio

Hirdetés

További cikkek a témában