Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

E-Gazdaság

A Bosch három új beruházást indít Makláron

A Bosch, a technológiák és szolgáltatások vezető nemzetközi szállítója tovább erősíti maklári telephelye jelentőségét.

A vállalat 2023 végéig három, összesen több mint 52 milliárd forint értékű beruházást valósít meg Makláron, amelyekkel növeli a versenyképességet, bővíti a gyártási kapacitást, új technológiákat vezet be, és egy szolgáltató központot hoz létre. A beruházások hozzájárulnak a munkahelyek megőrzéséhez és újak létesítéséhez a ma már több mint ezer munkatársat foglalkoztató telephelyen. A beruházásokat bejelentő eseményen részt vett Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, Dr. Szászi

István, a magyarországi Bosch csoport vezetője, valamint Michael Zink, a Robert Bosch Automotive Steering Kft. műszaki ügyvezető igazgatója.

„A három új beruházás olyan technológiai innovációk megvalósítását teszi lehetővé, amelyek hosszútávon is hozzájárulnak tevékenységünk versenyképességének és stabilitásának megőrzéséhez.”

– mondta Michael Zink. A Robert BoschAutomotive Steering Kft. összesen 70 ezer négyzetméter termelési és logisztikaiterületet, valamint egy integrált, modern szolgáltatóközpontot és irodai területetis kialakít Makláron. Az új koncepcióval a vállalat biztosítja, hogy hosszútávon is arégió egyik kiemelkedő és vonzó foglalkoztatója maradjon. A háromberuházáshoz a magyar állam egyedi kormánydöntés (EKD) alapján összesen12,25 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást biztosít.

A jövő járműveinek kormányrendszerei Makláron készülnek

Az autóipar átalakulásával egyre nagyobb igény van az elektromos kormányműrendszerekre, amelyek a jövő járműinek elengedhetetlen tartozékai. Az elektromos kormánymű technológiája amellett, hogy környezetbarát, jól együttműködik a különböző asszisztensrendszerekkel és az automatizált vezetés egyik kulcseleme.

„Az új beruházásokkal a maklári telephelyünket továbbfejlesztjük, hogy a jövő autóiparának kiszolgálását már innen végezhessük”

– mondta Michael Zink, a Robert Bosch Automotive Steering Kft. műszaki ügyvezető igazgatója. A gyárat 2023 év végéig a legmodernebb technológiákkal szerelik fel, gyártó, logisztikai, valamint kiszolgáló épületeket létesítenek és bővítenek, új gépeket telepítenek.

Bővül a gyártókapacitás

A kapacitásbővítő beruházással növelik a maklári telephely versenyképességét, ellensúlyozva a koronavírus-járvány okozta hatásokat. A beruházásnak köszönhetően high-tech gyártó-, szerelő- és mérőeszközöket szereznek be. A Bosch stratégiájának alapvető része a munkavállalók folyamatos oktatása és fejlesztése, ez egyúttal a régió szempontjából is fontos törekvés. A további növekedéssel a vállalat célja az is, hogy bővítse a magyar beszállítói bázist, hosszútávon további munkahelyek létrejöttét támogatva Magyarországon.

Globális szolgáltatóközpont Makláron

A Bosch csoport kormányrendszerek üzletága a gyártás mellett megkezdte egy új szolgáltatóközpont (Shared Service Center – SSC) létrehozását Makláron, mellyel 2023-ig 80 új munkahelyet hoznak létre. A szolgáltatóközpont a kormányművek üzleti terület globális hálózatát támogatja a tervek szerint az értékesítéstámogatás, a minőségbiztosítás, a műszaki fejlesztés, a stratégiai tervezés, az adatvédelem és a termékmenedzsment területén.

„A központ szolgáltatásainak összetettsége és azok jelentős üzleti hatása miatt megfelelően képzett, jó nyelvtudással rendelkező munkavállalókra van szükségünk. Terveink szerint jó angol és/vagy német nyelvismerettel rendelkező, tapasztalt szakemberekkel erősítjük a meglévő csapatot”

– magyarázta Michael Zink.

A Robert Bosch Automotive Steering Kft.-ről

A Robert Bosch Automotive Steering Kft. személygépjárművekbe kormányműveket, tehergépjárművek számára kormányoszlopokat, kormánytengelyeket és felújított alkatrészeket szállít a világ több mint 100 járműgyártójának. A 2003-ban alapított vállalat Egerben hagyományos, hidraulikus, míg Makláron elektromos kormányműveket és tehergépjárművekbe való kormányrendszereket gyárt 2014 óta. A maklári gyárban 2015-ben kezdődött az elektromos kormányművek fő alkatrészeinek gyártása. Mostanra a két telephelyről évente több mint hárommillió kormányrendszer és azok alkatrészei kerülnek ki, többségük a legkorszerűbb, környezetbarát elektromos kormányrendszer (EPS).

Hirdetés

További cikkek a témában