Robotikai válogatóverseny – Ismét visszatért az élő szakmai bemutatók világa, hiszen a FANUC törökbálinti telephelyén július első hetében megrendezték az Euroskills hazai robotikai versenyét.
A rendezvény hivatalos válogatója volt az Euroskills és Worldskills szakmák versenyének, melyeken először szerepel a robotika, mint külön szakma. És mostantól magyar versenyzőnek is szurkolhatunk!
A mintegy 70 éves múltra visszatekintő Euroskills és Worldskills versenysorozaton mintegy 56 szakmában mérik össze tudásukat a legfiatalabb generáció versenyzői a legkülönfélébb területeken, legyen szó kőfaragásról, autószerelésről, fodrászatról, vagy kertépítésről. A 2019-es kazani Worldskills óta pedig már a Robot Systems Integration szakmában is indultak versenyzők.
A FANUC szívügyeként tekint a jövő generációjára és az ő rájuk váró technológiai kihívásokra. Ennek szellemiségében kezdett el világszinten nagyobb hangsúlyt fektetni az oktatási intézmények segítésére és a diákság, valamint az oktatók képzésére. 2018-tól az Euroskills és Worldskills szakmai versenysorozatok egyik főtámogatójává vált, és a robotika belépett a versenyszámok közé.
“A FANUC számára mindig is fontos volt a szakemberek képzése, azonban az utóbbi időszak robbanásszerű fejlődése a robotikában még jobban ráirányította a figyelmünket a fiatal generációra is. A Szakmák Olimpia versenysorozatához való csatlakozás lehetővé tette, hogy világszinten tudjuk segíteni az oktatóintézményeket a robotikai kihívásokra való felkészülésben, miközben olyan generációkat segítünk kinevelni, akik még tovább fogják vinni az ipari fejlődést.„
– jegyezte meg Bagdi Attila a FANUC Marketing & Üzletfejlesztési Specialistája.
A júliusi FANUC Olimpia – Robotikai Versenyen két fős csapatok indultak, akik előzetesen közel féléven keresztül készültek a megmérettetésre a FANUC, illetve az oktatóintézményük együttes támogatásával. Feladatuk volt egy robot gyártócella fizikai megépítése különböző alkotóelemekből, valamint ugyanennek a cellának a digitális ikerpárjának elkészítése a FANUC offline szimulátor programjában.
„Az első magyarországi FANUC Olimpia fontos mérföldkő nem csak a diákok számára, de számunkra is, hiszen hosszú évek munkája érett be azzal, hogy hivatalos válogatóversenyt rendezhetünk egy olyan komoly versenysorozatra, mint az Euroskills és a Worldskills, és ezeken a versenyeken fog eldőlni, ki az, aki képviseli Magyarországot a soron következő világversenyeken, és ez rendkívüli felelősséggel jár. Nem titkolt célunk az, hogy minél több intézményt vonjunk be a hazai megmérettetésre, és egy stabil, robotikában jártas generációt neveljünk ki itthon.”
– Bagdi Attila a FANUC Marketing & Üzletfejlesztési Specialistája.
A július 8-10-e között megrendezett magyarországi FANUC Olimpia – Robotikai Verseny győztes csapata:
Hökkön Szilárd & Kuller Máté