Az energiahatékonyság egyre több vállalkozásnál lesz központi téma, és nemcsak azért, mert a növekvő energiaköltségek jelentős részt tesznek ki a költségnemek között. Az ökomérlegben is rosszul mutat a jelentős energia-felhasználás.
Azonban az energiahatékonysági projektek gyakran magas költséggel járnak. A KlüberEnergy Services az optimalizálás lehetőségeinek felismeréséhez és megvalósításához kínál egy rendszerezett kezdőpontot. Egy vegyipari vállalatnál indított pilot projekt keretében a megtérülési idő csak 2 év volt.
Az energiahatékonysági projektek gyakran jelentős ráfordítást jelentenek a vállalkozások számára, ami viszonylagossá teheti a céges megtakarításokat. A KlüberEnergy projektek azt az előnyt nyújtják, hogy már relatív kevés ráfordítással bizonyíthatóan lehet
energiaköltséget megtakarítani. A vegyipari cégnél végrehajtott projekt elsődlegesen csak néhány a projekt megvitatására fordított munkaóra, a mérések elvégzéséhez nyújtott támogatást és a kenőanyagcserét jelentette. A Klüber Lubrication a vegyipari céggel közösen olyan megoldást fejlesztett ki a speciális feltételekhez, amely nemcsak a kenőanyagok javaslatára terjed ki. Hiszen azzal, hogy az ásványolaj alapú kenőanyagról átállnak a szintetikus kenőanyagra, ugyan gyorsan lehet jó eredményt elérni, de még messze nem merítik ki a rendelkezésre álló lehetőségek tárházát.
KlüberEnergy
A KlüberEnergy projekt tartalmazza a kenési folyamatoknál elérhető megtakarítási potenciál meghatározását. Az eredeti állapot és a változtatás utáni energiafelhasználás megmérése után egy professzionális jelentést kapnak a konkrét megtakarításokról.
Az ajánlatunk:
- Energiatanácsadás a kenési folyamatoknál
- Energiafelhasználás mérése
- Eredmények kiértékelése
- Zárójelentés az energia- és költségmegtakarításról
Az Önök előnyei:
- Az energiafelhasználásuk optimalizálása
- Környezetvédelmi céljaikban támogatás
- A CO2 kibocsátás csökkentése
- Az elért megtakarítások és optimalizálás áttekintése
- ISO 50001 szerinti kiértékelés
Az ISO 50003 szigorúbb audit szabályai
Sok vállalkozás számára fontos szerepet játszik az energiairányítási rendszerük ISO 50001 szerinti auditja. A 2017. októberében hatály-ba lépett új ISO 50003 szabvány az audittal rendelkező vállalkozá-sok számára alapvető változásokat jelent. Az új szabvány szerint
az auditoroknak a jövőben a vállalkozás újabb auditálásakor fő eltérésként feljegyezniük, ha nincs energiahatékonyságot javító projekt, amely a megtakarításokat nemzetközi standardok szerint számszerűsíti. Pont erre vonatkozóan kínál a KlüberEnergy egy rendszerezett megoldást.
A KlüberEnergy projekt tartalmazza a tribológiai rendszerekben a megtakarítási lehetőségek felmérését, az energiafelhasználás mérését a megoldás megvalósítása előtt és után, a mért adatok professzionális elemzését, valamint a mérési eredmények lefordítását a konkrét pénzügyi megtakarítások nyelvére. A tribo-rendszer elemzése alapján kiválasztanak egy nagy teljesítményű kenőanyagot, amely az első mérés után célzottan kerül alkalma-
zásra. Ezt követi a második mérés. Ezen túlmenően az érintett alkatrész egésze lesz elemezve, és az állapottól függően sor kerülhet még egy tisztításra is. Ehhez a Klüber Lubrication kifej-lesztett egy speciális terméket, amely az ásványolaj alapú kenőanyagok évtizedes maradványait is eltávolítja az alkatrészről.
EfficiencyManager
A szolgáltatásaink, a KlüberEfficiencySupport mellett egy olyan online eszközt is kínálunk Önöknek, amellyel az összes karbantartási feladatukat mindig áttekinthetik: a KlüberEfficiencyManager, egy olyan szoftver, amely leképezi a teljes infrastruktúrájukat.
Így minden határidőt kezelni tudnak és időben felkészülhetnek az auditra. A KlüberEfficiencyManager alkalmazásként is kapható: a karbantartási munkálatokat papírmentesen, helyben lehet elintézni és dokumentálni.
A pilot projekt megmutatta a teljes potenciált
Egy globális vegyipari vállalat azt a megbízást adta a Klüber Lubrication-nek, hogy derítse ki a gyárában rejlő energiamegtakarítási lehetőségeket. Az energia teammel és a vegyipari vállalat karbantartásával folytatott közös megbeszélés után egy reaktor zagykeverőjét választottuk ki pilot projektnek. Először a hajtómű kenéséhez azelőtt használt ásványolajat helyettesítették egy szintetikus kenőanyaggal. A nagy teljesítményű kenőanyag betöltése előtt a már említett speciális termékkel megtisztították a hajtóművet.
A teljesítmény mérésénél kiderült, hogy a speciálisan a hajtóművekhez kifejlesztett kenőanyag jelentős hatékonyság-javulást eredményezett, amely alapján a megtérülési idő 2 év lett. Gyakran kevesebb, mint 1 év megtérülési időt is el lehet érni – függően a berendezés mindenkori üzemi körülményeitől. Ezzel még együtt jár a CO2 kibocsátás jelentős csökkenése. További pluszpontot jelent a hajtóművek olajcsere időközeinek jelentős megnövekedése. Már ezzel az egy aggregátnál végrehajtott pilot projekttel mintegy 3.000 eurós éves megtakarítást lehetett elérni, amely lényegében az energia-költségek megtakarításából és a csekélyebb karbantartási költségekből tevődött össze. A nagyobb termelőüzemeknél jelentős azoknak az aggregátoknak a száma, amelyeknél át lehet állni a szintetikus nagy teljesítményű hajtómű olajokra, ami gyors és igen jelentős magtakarítási potenciálokat rejt.
Klüber Lubrication szerzők:
Helga Thomas, Market Manager Pharma and Chemical Industry Alexander Leis, Service Business Developer