Tovább növelte bevételét az SAP Magyarországon. A 2018-as évben az üzleti szoftvercég 36,6 milliárd forint árbevételt ért el, mely közel két milliárd forinttal haladja meg az előző évi bővülést – mondta el Pintér Szabolcs, az SAP Hungary Kft. ügyvezető igazgatója a vállalat éves ügyfélkonferenciája alkalmából tartott sajtótájékoztatón.
A cégvezető közölte, nagyívű projekteket zártak a pénzügyi, a kereskedelmi, a felsőoktatási szektorokban. Utóbbi kapcsán példaként említette, hogy 15 hazai felsőoktatási intézményben működik már integrált, SAP technológián nyugvó informatikai rendszer az intézményirányítási, a gazdálkodási, a kontrolling, a HR folyamatok kezelésére.
Pintér Szabolcs kifejtette, a munkaerőhiány a szoftverigényekre is hatással van: egyre fontosabb elvárásként jelentkezik a cégeknél a magasabb munkavállalói élmény és az automatizáció biztosítása. E trend tovább erősíti a felhő alapú technológiák használatát a hazai munkahelyeken. Ezzel összecseng, hogy az IDC piackutató szerint tavalyi évben 38%-al, 77 milliárd forintra bővült a hazai felhőszolgáltatások piaca, és idén is kétszámjegyű növekedés prognosztizálható.
Pintér Szabolcs emlékeztetett, az SAP több éve folyamatosan bővíti hazai, innovatív megoldásportfolióját, és már mesterséges intelligencia képességeket is kínál a magyar szervezeteknek. A vállalat, hogy segítse e technológia térnyerését, fejlődését, a Mesterséges Intelligencia Koalíció tagjává vált.
A vállalatvezető elmondta, idén új alpiacra is beléptek. Az ún. élménymenedzsment megoldásokkal egy helyen, egységesen lehet mérni, menedzselni a munkavállalói mellett az ügyfelektől származó, a márkával, a termékekkel kapcsolatos visszajelzéseket, ezek egymásra hatását, és meghatározni a beavatkozási pontokat.
Az ügyvezető szerint a növekedésük egyik hajtóereje a vállalatirányítási rendszerek megújítása lesz, mivel 2025-ben megszűnik az SAP ilyen, legrégebbi verziójú rendszereinek támogatása, és már most mind több vállalat indítja el központi IT- rendszerének akár egy éven túlmutató megújítási projektjét. Mindezeknek is köszönhetően robosztus, a teljes hazai IT-piac bővülési üteme feletti növekedést vár idei évre az SAP Hungary első embere.
A sajtótájékoztatón elhangzott, 2000-nél több hazai ügyfelük 50 000 feletti felhasználója veszi igénybe napi szinten megoldásaikat, és új megrendeléseik száma leginkább a kis-és középvállalati szektorban bővül.
A nemzetközi feladatokat is ellátó, hazai SAP-nál közel 1200 fő dolgozik, és jelenleg 20-féle munkakörbe keresnek új munkatársakat.
A német gyökerű SAP a vállalati alkalmazások legnagyobb, globális szereplője. A 100 000 főt foglalkoztató szoftvercég éves árbevétele megközelíti a 25 milliárd eurót, megoldásait mintegy félmilllió vállalat használja a világ szinte mindegyik országában.