Kutatás-fejlesztési tevékenysége során a Hankook mindig igyekszik a kanyaron túlra tekinteni és pár lépéssel az iparági trendek előtt járni.
A 2013-ban indított „The Next Driving Lab” szakmai műhely célja épp azért az, hogy a progresszív mérnöki és design elképzeléseknek semmi se szabhasson határt. A jövő közlekedéséhez a jelenleg még tudományos-fantasztikusnak tűnő megoldásokon keresztül vezet az út: 2019 elején a Hankook alakváltó abroncsa kezdte ki az autógumikról a fejünkben élő hétköznapi sztereotípiákat.
Képzeljük el, hogy az abroncsaink a jövőben az útviszonyoknak megfelelően változtatják formájukat, és mindig a legoptimálisabb menettulajdonságokkal bírnak. Bárhová is vezessen az utunk, elég egyetlen abroncsszett, amivel bármilyen körülmények között, mindig könnyedén és biztonságosan elérhetjük az úti célunkat. A Hankook szakemberei a Szöuli Nemzeti Egyetem Mechanikai és Repülésmérnöki Tanszékén található Biorobotikai Laboratóriummal együttműködésben azonban nemcsak elképzelték, hanem meg is valósították a koncepciót, ami a gumiabroncsok egyik legalapvetőbb tulajdonságát gondolja újra: a formáját.
A „TRANSFORMING TIRE” (alakváltó abroncs) megálmodása előtt – és amióta világ a világ – a gumiabroncsokat úgy tervezték, hogy azok alapvető paraméterei a mintázatot, a futószélességet és az oldalfal magasságot magukba foglaló felületi arányok, valamint az útfelület, az időjárási körülmények és a menetteljesítmény köré illeszkedjenek, természetesen az eredendően kör alakból kiindulva. A Hankook és a Biorobotikai Laboratórium tervezői most változtatható átmérőjű abronccsal intettek búcsút a hagyományos formának, jócskán kibővítve az abroncs funkcionalitását és alkalmazhatóságát. A negyedszerre megszervezett „The Next Driving Lab” eredményét 2019 januárjában láthatta először a szélesebb közönség is, a legfrissebb abroncsfejlesztés akkor vált kézzel fogható valósággá.
A filmbe illő, alakváltó abroncs olyan futurisztikus megoldásokat követ sorban, mint az első „The Next Driving Lab” keretei között 2013-ban bemutatott digitális kreatív autó (Digital Creative Car), a 2014-es, agyhullámokkal kormányozható abroncs és a 2015-ben leleplezett, 360 fokos forgásra képes, beépített giroszkóppal rendelkező „golyó” abroncs. Ezek a kísérleti fejlesztések és az azokból levonható mérnöki és formatervezési tanulságok is garantálják, hogy a Hankook világszerte magas teljesítményű, prémium abroncsokkal tudja kiszolgálni a járműtulajdonosokat, egyben a jövő mobilitását és közlekedésbiztonságát.