Akár 30 százalékkal mérsékelheti az energiaszámlát a hőszivattyú. Az ilyen berendezések működtetését ráadásul kedvezményes elektromosáram-tarifákkal segíti az állam. Nem is csoda, hogy az élénkülő lakásépítési kedvvel együtt folyamatosan nő a kereslet a levegő-víz hőszivattyúk iránt is.
A lakásépítések felfutásával együtt jelentősen megnőtt az érdeklődés a különféle hőszivattyúk iránt Magyarországon. A piaci tapasztalatok szerint a lakosság egyre tudatosabb, aki csak teheti, új otthona építésekor környezetbarát, kis energiaigényű megoldásokat alkalmaz. Egy korszerű építő- és szigetelőanyagok felhasználásával épített ház hőtermelésére pedig jó választás a hőszivattyú. Az egyik legelterjedtebb megoldás Magyarországon a levegő-víz hőszivattyú, amely a kültéri egység és a vizes beltéri egység közötti keringő hűtőközeg halmazállapotának változása során keletkező hővel melegíti a fűtéshez szükséges vizet.
A hőszivattyú árát sok tényező befolyásolja. Úgy érdemes számolni, hogy egy 60-80 m2-es fűtendő területet kiszolgáló rendszer költsége hozzávetőlegesen 2-2,5 millió forint között van. Az árban a készülék, a telepítés költsége, az elektromos hálózat fejlesztésének a díja és – ha erre szükség van – a fűtési-hűtési rendszer kialakítása van benne. A beruházás azonban viszonylag gyorsan megtérül, hiszen a gázzal történű fűtéshez viszonyítva ideális esetben éves szinten akár 30 százalékkal csökkenthető az energiaszámla. Magyarországon ráadásul kedvezményes tarifákat kínálnak a megfelelő energetikai besorolású készülékekhez az áramszolgáltatók, így a hőszivattyú még gazdaságosabban üzemeltethető. Arról nem beszélve, hogy az eszköz környezetbarát, hiszen a telepítés helyén nem bocsájt ki semmiféle káros anyagot.
További megtakarítást eredményezhet, ha a levegő-víz hőszivattyút napelemes rendszerrel kötjük össze. A Panasonic H-generációs hőszivattyúinak intelligens vezérlője például képes arra, hogy a napelemek által megtermelt elektromos energia egy részét ne a hálózatba táplálja vissza. Ehelyett akkumulátorként használja fel a fűtési körben elhelyezett tárolókat (puffer, HMV) úgy, hogy a beállított értékekhez képest megemeli az ezekben lévő víz hőmérsékletét.
A hőszivattyú elsősorban új épületek fűtésére, hűtésére és használati melegvíz előállítására alkalmas. A tévhitekkel ellentétben a készülék nem pusztán családi házba telepíthető: a kisebb teljesítményű, 3-7 kW fűtőteljesítményű berendezések remekül szolgálják ki a társasházi lakásokat. Utóbbi esetben különösen körültekintően kell eljárni a kültéri egység elhelyezésénél, hogy az ne zavarja a lakók nyugalmát. Nem csak új, hanem használt ingatlanok esetén is érdemes szakember véleményét kikérni, mert kellő körültekintés mellett akár a gázkazánok helyére is telepíthető hőszivattyú. Fontos azonban tisztában lenni azzal, hogy ha ezzel a módszerrel szeretnénk fűteni, akkor ahhoz alacsony hőmérsékleten (45-50 fok) működő, minél nagyobb felületű radiátorokra van szükség. A kisebb apartmanlakások hűtésére és fűtésére egy kompakt megoldás is elérhető: a Panasonic Aquarea All in One termékek nagyon helytakarékosak, hiszen a HMV-tároló a beltéri egységgel egybe van építve, így kis alapterületű ingatlanokban is könnyedén elhelyezhetők. További előnyük a Panasonic által fejlesztett Aquarea Smart Cloud szolgáltatás, amely távoli eléréssel kínál testre szabott funkciókat a tökéletes komfort, az alacsony fűtésszámla és a környezeti terhelés leszorítása érdekében.
http://www.panasonic.com/global