Negyed évszázad alatt jelentős régiós központtá fejlődött az LG hazai leányvállalata
1992-ben, alig pár évvel a rendszerváltozás után, mindössze 8 kollégával kezdte meg működését az a dél-koreai érdekeltségű leányvállalat, melyet ma Magyarország egyik legfontosabb szórakoztatóelektronikai forgalmazójaként tartanak számon. A jelenleg LG Electronics Magyar Kft. néven ismert céget akkoriban – a dél-koreai GoldStar hazai képviseleteként – GoldStar Magyar Kft-nek hívták. A név csak 1995-ben változott meg, amikor az anyavállalat neve a Lucky-GoldStar nyomán LG-vé rövidült, mottójául pedig a Life is Good szlogent választotta, kifejezve, hogy olyan termékekkel szeretné meghódítani a világot, melyek szebbé, kényelmesebbé és vidámabbá teszik életünket.
Egyre többen
A leányvállalat létszáma ekkor már több mint 30 fő, és az ikonikus képcsöves GoldStar tévék mellett videólejátszókat, audio berendezéseket, lakossági légkondicionálókat és háztartási eszközöket forgalmaz – nemcsak itthon, de a környező országokban is, hiszen az irodát első kelet-közép-európai régiós központjaként nyitotta meg a vállalat. A létszám rohamosan gyarapodott, az idén 25 éves LG Magyarországnál ma már több, mint 100 munkatárs dolgozik. Régiós központként három európai képviseletet irányítanak Budapestről, és Magyarországon kívül 10 piac – Románia, Szlovénia, Bulgária, Szerbia, Horvátország, Albánia, Macedónia, Bosznia-Hercegovina, Montenegró és Koszovó – tevékenységét koordinálják.
25 év termékevolúció
Az elmúlt 25 év nemcsak az LG Magyarország, de a technológia legújabb kori története is. A téglányi mobiltelefonokból pengevékony, mesterséges intelligenciával felvértezett szórakoztatóközpont lett; a doboztévéket felváltották a lapos plazma és LCD képernyők, majd a leheletvékony OLED tévék; a zajos, energiafaló háztartási gépekből pedig egymással kommunikáló okos eszközök lettek. E szédítő tempójú fejlődés egyik origója az LG dél-koreai központja volt, ahonnan a magyar piacra is egyre gyorsabban érkeztek az újdonságok. Nem csoda, hogy az LG Magyarországnál már évek óta öt üzletág fedi le a több száz modellből álló portfóliót: a szórakoztató elektronikai, az IT, a mobilkommunikációs, a légkondicionáló és energetikai megoldások és a háztartási elektronikai divízió.
Itthon Magyarországon
A magyar vállalat e több száz termék köré az elmúlt 25 évben az ügyfélszolgálat minden területét lefedő támogatási rendszert épített ki. így hosszú múltra visszatekintő, megbízható márkaként maximális terméktámogatást biztosít ügyfelei számára. 2012-ben Varsóból a budapesti központba került a régiót ellátó call center, a cég szervizpontjai pedig az egész országot behálózzák. Az LG valódi otthonra talált Magyarországon, amit az is bizonyít, hogy a cég az elmúlt 25 évben számos, fontos társadalmi ügyekkel foglalkozó szervezetet támogatott. A hazai központ elsősorban gyermekegészségügyi intézményekkel működött együtt, hiszen a cég hitvallása szerint a jelen fiataljaiba vetett hit egyenlő a jövőbe vetett hittel. A Life’s Good szlogent szem előtt tartva mindig fontos volt a cég számára, hogy adományaival akkor csaljon mosolyt a gyerekek arcára, amikor a leginkább szükség van a bátorításra. Az LG ezért Bethesda Gyermekkórház három osztályát a teljes fűtési-hűtési rendszert ellátó klímaberendezéssel szerelte fel, korszerűsítette a miskolci kórház koraszülött osztályának infrastruktúráját, idén pedig az Egyesített Szent István és Szent László Kórház Gyermekintenzív Osztályának adományozott televíziókat dolgozói összefogással.
„A mottónk azt mondja: Life’s Good – az élet szép: erre szeretnénk emlékeztetni az embereket nap mint nap” – mondta Bumseop Lee, az LG Magyarország igazgatója. „Az elmúlt 25 évben olyan innovációkat hoztunk el Magyarországra, melyek reményeim szerint egyszerűbbé, kényelmesebbé, szebbé tették a magyar vásárlók életét. Hálásak vagyunk, hogy 25 évvel ezelőtt olyan otthonra leltünk Magyarországon, ahol mára az idén 70 éves LG globális eredményeihez is nagyban hozzájáruló régió központtá bővülhettünk. Sikereinket köszönöm magyar kollégáimnak, hazai és nemzetközi partnereinknek és mindenkinek, akinek része volt abban, hogy ilyen szép évfordulót ünnepelhetünk. Azt kívánom, folytassuk így tovább a következő 25 évben is!”