A Torontói Egyetem áttörésének köszönhetően olyan olcsó és egyszerű lesz a napelem előállítása, mintha újságpapírt nyomtatnák.
A Science tudományos lapban megjelent tanulmány szerint a kanadai tudósoknak sikerült egy technológiai akadályt elhárítaniuk a perovszkit napelemek fejlesztésében és ezzel új korszakot nyithatnak a napelem hasznosításban.
Itt a napelem tinta
Az új eljárás lényege, hogy a napelemek alapanyagát adó perovszkit-elemeket folyékonnyá teszik, és ezzel létrejön a „napelem-tinta”, amelyet bármely anyagra, így üvegre vagy műanyagra is rá lehet nyomtatni – számolt be róla egy napelemes magazin.
Ráadásul a nyomtatás nem igényel semmilyen speciális szerkezetet, azt egy hagyományos tintasugaras nyomtatóval el lehet végezni, ami ma már rengeteg hazai háztartásban is megtalálható.
A Sciencedaily tudományos magazin szerint az eredménynek köszönhetően a napelemek előállítása:
„Olyan egyszerű és olcsó lesz, mint az újságpapíré”.
Az új technológiával könnyen megoldható, hogy például az okostelefonok fedőlapját napelemes tintával borítsák be, és így töltsék fel a gyorsan lemerülő akkumulátorokat. Az irodaépületek ablakaira is nyomtatható lesz napelem, hiszen az átlátszó anyag nem takarja el a kilátást sem.
Őrült tempójú fejlődés
Míg a hagyományos napelemek szilícium-alapúak, és gyártási költségük igen magas, a perovszkit napelemek jelentik a jövőt.
A perovszkit alapú napelemek még viszonylag újnak számítanak a napenergia alkalmazásában, de fejlesztésük hihetetlen ütemben zajlik. Nyolc évvel ezelőtt a perovszkit napelemek hatásfoka csupán 3,8% volt, ma már 25%-nál tartunk, mindeközben a szilícium alapú napelemeknél nem történt érdemi hatásfok növekedés.
További előnyük, hogy előállításuk lényegesen kevesebb energiát igényel, és így kevésbé környezetterhelő, ráadásul az anyaga átlátszó, így üvegfelületeken is szabadon használható.
A Torontói Egyetem új fejlesztésével az árak tovább zuhanhatnak, iparági szakértők szerint a következő évtizedben ez az új típusú napelem veszi át a hagyományos szilícium alapú napelemek helyét.
Forrás: www.napelemek-napkollektorok.hu/magazin/napenergia/komoly-attores-perovszkit-napelemeknel/
www.technokrata.hu/tudomany/2017/04/26/olyan-olcso-lesz-a-napelem-mint-az-ujsagpapir/