A Messe Stuttgart menedzsmentje mindig jelesre vizsgázik a szervezést illetően, miként szlogenjük is erre utal: „Szakmáról a szakmának”. Key to Markets – Kulcs a piachoz: ezúttal a címben jelzett kiállítás nemzetközi beharangozóját vitte el Portugáliába, több mint félszáz újságírót invitálva, kontinensünk csaknem valamennyi országának képviseletében.
A rangos eseménynek már a sajtótájékoztatóján is mintegy százan vettek részt a Monte Real nevű hotel konferenciatermében, ahol a nyár kezdetén megrendezendő kiállítás legfontosabb tudnivalóiról tájékoztatta a jelenlévőket Ulrich Kromer von Baerle szóvivő. Ennek summázata szerint a kétévenkénti összejövetelre az idén mintegy hétszáz kiállító érkezik a német metropoliszba (több mint harminc országból). Az egynapos program ugyancsak gazdagra sikeredett Gunnar Mey projektigazgató és Okka Heuckeroth projektvezető jóvoltából, akik az előadások során a fontosabb kiállítók képviselőivel lehetőséget biztosítottak az igény szerinti interjúkra, illetve riportokra úgy az elektronikus, mint az írott médiumok számára.
A bő három hektárnyi kiállítási területen várhatóan mintegy húszezer látogató érdeklődik majd, csaknem 60 országból. A nap második felében pedig Marina Grande város két közel száz dolgozót foglalkoztató családi vállalkozását ismerhettük meg a gyárlátogatás kapcsán. Nevezetesen a Ribermold és a Technimoplas cégek jól megszervezett technológiáiba tekinthettünk be a tulajdonosok és vezető alkalmazottjaik közreműködésével. Természetesen ezen program részleteiről nem áll módunkban tájékoztatni olvasóinkat, ám a helyi- és a világ szakmai szövetségéről azért – lényegre törően és röviden – essék szó a következőkben.
A CEFAMOL a kiállításban érdekelt cégek portugál szövetsége, amely nagyságát tekintve Európa harmadik legnagyobbja (a világon pedig a nyolcadik hely birtokosa). Az ISTMA világszövetségben harminc ország található, lassan elérve a tízezres taglétszámot. Bob Williamson igazgató elmondása szerint a szövetség megalakulása előtt még csak egy ötlet volt, mára azonban egy fenntartható és járható út a városszervezők szellemiségéhez. Tevékenységükkel ugyanis az a céljuk, hogy a háttéripart összehozzák a gyakorlatban a tényleges ipar ágazattal. Minderre bizonyítékként szolgál az egyre gyarapodó ismertségük és népszerűségük.
Az iparban tartósan nagy a kereslet a szakképzett munkatársak iránt, ezért a Moulding Expo-2017 nagy lehetőséget kínál a fiatal tehetségeknek is. A legutóbbi (2015-ös) kiállítást csaknem 14 ezer látógató kereste fel, hogy a 620 kiállító termékeit és szolgáltatásait megismerje. A gazdag program természetesen számos szakembert is Stuttgartba csábított. Következésképpen az egyik téma ebben az évben újra a középpontba kerül: az oktatás és a továbbképzés.
A VDWF (Német Szerszám-és Öntőforma-gyártók Szövetsége) üzletvezetője szerint „A jól képzett fiatal utánpótlás biztosítja a szakma jövőjét. Aki nem csak a technikába ruház be, hanem a tanoncokba is, az előnyre tesz szert.” Ezért a szövetség a szakemberképzést nagyon fontosnak tartja, és a szakmával közösen el akarják érni, hogy Németországban a szerszám- és öntőformagyártás megőrizze világhírnevét. Felhasználják a vásárt arra, hogy már az általános iskolások is megismerkedjenek a képzési lehetőséggel és felkeltsék az alkalmas, képzett fiatalok érdeklődését a szakma iránt.
A projekt vezetője a következők szerint tervezi ennek kivitelét: „Hozd formába a jövődet!” mottó alatt az egyik csarnokban a partnerszövetségekkel közösen bemutatják a szerszám-, modell- és az öntőformagyártás legfontosabb szegmenseit. Hogy az egészet közelebb hozzák a gyakorlathoz, az érdeklődő csoportokat a vásár egész területén körbe vezetik, hogy lássák milyen lehetőséget kínál a tanulandó szakma. Aki viszont a vásáron a főiskolaszintű képzés után érdeklődik, könnyen rátalál a Hochschule Schmalkalden standjára. A főiskolán az idei nyári szemesztertől kezdve mérnökök és technikusok a munkaviszonyuk mellett két féléven át tanulhatnak az additív gyártási eljárások (széles körben mint 3D-eljárások ismertek) és a rapid-technológiák szakterületen. A főiskola ezt a képzést a VDWF közreműködésében az Acheni Főiskola szerszámmentes gyártási intézetével és a Duisburg-Esseni Egyetem gyártástechnológiai tanszékével kooperációban végzi.
Az iparban nagyon nagy a kereslet a 3D-technológiában képzett szakemberek iránt. Mind ez ideig még nem volt képzés , s nem voltak szabványok ezen a területen. A szerszám- és öntőforma-gyártás valamint a modellgyártás ennek a technológiának az éllovasai. Ezért tartja fontosnak a Duisburgi Egyetem gyártási eljárások és szerszámgépek professzora, hogy a Moulding Expón ezt a tanulási lehetőséget bemutathassák.
Csupán megjegyezzük, hogy ezt a ritkaságnak számító nemzetközi összejövetelt a következő cégek szponzorálták (alfabetikus sorrendben): DECKEL MAHO, Deckerform, DMG MORI, Fanuc, Merkle, Meusburger, Mitsubishi Electric és a Tebis – az említett szakmai szervezeteken (VDMA és VDWF) kívül – közel tíz országból.
Szalay Attila