Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Gépipar

Kit érint leginkább a kötelező béremelés?

A GKI tanulmánya szerint, egyrészt a foglalkoztatottak számától, másrészt attól függ a béremelési kényszer, hogy melyik ágazatban dolgozik.

A felmérés tanulsága alapján gépiparban a legkedvezőbb a helyzet, mert a foglalkoztatottaknak csupán 12%-a van szakmunkás minimálbéren bejelentve.

Ez viszont azt is jelenti, hogy ebben a szektorban a bérek magasabbak, mint a minimálbér. Ismert tény az is, hogy ma már nagyon nehéz jól képzett CNC gépkezelőt, forgácsolót találni. Ráadásul a verseny a hatékonyság növelését követeli meg, ezért szét kell választani a folyamatokat nagyobb szakértelmet igénylő és egyszerűbb feladatokra. Ennek és az egyre súlyosabb általános munkaerő hiánynak köszönhetően már a kis és közepes vállalatok is igyekeznek az automatizálás irányába elmozdulni.

Gondoljuk csak meg, hogy nálunk is a nyugat-európai trend érvényesül, miszerint az alkatrész bekerülési költségében szereplő alapanyag, szerszámozási és a gép amortizációjára vonatkozó költség az elmúlt tíz évben nem, vagy az árfolyam hatások miatt csak alig változott, addig a bér jellegű költségek nőttek leginkább. Ha a minimálbér változását vizsgáljuk 2007-hez képest, akkor az a duplájára, míg a bruttó átlag kereset a KSH adatai szerint 2017-ig 42%-kal nőtt. Mindebből az következik, hogy évről évre folyamatosan csökken az alkatrészeken realizálható nyereség.

Ma még kezelhető a helyzet, a gépipari gyártók nincsenek kényszer alatt, de mi fogja a hosszú távú versenyképességüket biztosítani? Miből fognak majd fejleszteni, ha a nyereségesség csökken, az EU-s támogatások pedig megszűnnek?

Irány az automatizálás!

„Az csak nagy sorozatok esetén térül meg” – mondják azok, akiknek a gyártás struktúrája inkább a kis és közepes sorozatú alkatrészek előállítására van optimalizálva. Ez a megközelítés viszont csak részben igaz.

Ha arról az oldalról közelítjük a kérdést, hogyan tudom a kapacitásomat leghatékonyabban kihasználni, akkor kézenfekvő a válasz, hogy második, harmadik műszakot kell szervezni, vagy új gyártó berendezést beszerezni.  Ha a túlórák és éjszakai műszak szervezésével járó kellemetlenséget el akarjuk kerülni, nincs más hátra, mint új berendezést üzembe állítani. Ez viszont egyre inkább azt a kockázatot vonja maga után, hogy a felmerülő igény megszűnését követően megmarad a többlet kapacitás, a fenntartásával járó költség. Ráadásul a piac elkényelmesítette a beszerzőket és nem rendelnek készletre, nem finanszírozzák a nyersanyag raktározását, tehát a felmerülő igény nem kiegyenlítetten jelentkezik, hanem nagy változatosságot mutatva, ami nagyon nagy rugalmasságot feltételez a beszállítói oldalon.

Mi már felkészültünk erre a még csak most körvonalazódóigényre. Az OKUMA vezérlők teljes információ átadási lehetőséget nyújtanak egy automatizált gyártás megvalósításához. Hogy ez ne csak a nagyok játékszere legyen, megfelelő robot kiszolgálási megoldást is biztosítunk, pont azon vállalkozások számára, akik ma még nem is sejtik, hogy az általuk egyedi vagy kis szériás gyártásnak gondolt tevékenység is nagy mértékben automatizálható.

Várjuk a Mach-Tech-en a 108/B standon!

www.smartus.hu

 

Hirdetés

További cikkek a témában