Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Automatizálás

Beckhoff Technology Day konferencia

A Beckkhoff Technology Day konferencia szeptember 27-én került megrendezésre hagyományos helyén, a pazar környezetben található budapesti ÖbölHáz Rendezvényközpontban.

A szervezők figyelembe vették a korábbi évek visszajelzéseit, ezért a Beckhoff technológiai újdonságain túlmenően, az idei rendezvény újabb témakörökkel bővült. A résztvevők betekintést nyerhettek a Beckhoff integrált épületautomatizálási és színháztechnikai eszközkészletébe és megoldásaiba, és áttekintésre került a Beckhoff által kifejlesztett, mára már globálisan elterjedt EtherCAT-technológia is. A konferenciát vendégelőadók esettanulmányai színesítették, a kiállítótérben pedig izgalmas és interaktív bemutatóalkalmazásokat lehetett megtekinteni. A rendezvény lehetőséget teremtett a hasonló területen tevékenykedő szakemberek közötti tapasztalatcserére is.

A konferenciát Perecz Tamás, a Beckhoff Automation Kft. ügyvezető igazgatójának előadása nyitotta meg, amelyben áttekintette a vállalat üzleti eredményeit, beszámolt az értékesítési hálózat, valamint a termékgyártás terén bekövetkezett kapacitásbővítésről, a magyar iroda bővüléséről, és röviden ismertette a Beckhoff technológiai újdonságait, melyekről a nap folyamán bővebb információt is hallhattak a résztvevők.

Az anyavállalattól érkezett Dr. Josef Papenfort a TwinCAT automatizálási szoftver újdonságait mutatta be, különös tekintettel az átfogó képfeldolgozási funkciókat integráló TwinCAT Vision, és az információk hang alapú bevitelét lehetővé tévő TwinCAT Speech szoftvermodulokra.

Mellőzve a komplikált műszaki részleteket és fogalmakat, a digitalizáció előnyeiről és veszélyeiről tájékoztatott előadásában az osztrák Beckhoff irodából érkezett Bezeczky Balázs. Az előadás egy általános képet adott az előttünk álló digitális kor lehetőségeiről, mivel a digitalizáslás a kulcs a startupok és a nagyvállallatok számára egyaránt, a kérdés csak az, hogy ki tud lépést tartani.

Cserpák Mihály előadása első felében bemutatásra kerültek a Beckhoff épületautomatizálási megoldásai, valamint megtudtuk azt, hogy az intelligens épületautomatizálási koncepció hogyan segíti az energiamegtakarítást, és növeli a komfortot egy adott épületen belül. Az előadás második felében a Beckhoff színpad- és látványtechnikai megoldásai kerültek bemutatásra, melyek segítségével nemcsak a különböző látvány- és színpadelemek vezérlését lehet megvalósítani, hanem, az épületautomatizálási megoldásokhoz hasonlóan, a rendszerek közötti szinergiát is. A Beckhoff integrált épületautomatizálási és színháztechnikai eszközkészletét és megoldásait sikeresen alkalmaznak a világ minden táján, mivel modularitásuknak és nyitottságuknak köszönhetően ideálisak az épületautomatizálási és színháztechnikai alkalmazások megvalósítására.

Zelena Zsombor a Renishaw Hungary Kft. képviseletében az inkremens és abszolút enkóderek működési elvét, a lehetséges hibaforrásokat, valamint ezek kiküszöbölési lehetőségeit ismertette. Bemutatásra kerültek továbbá az útmérőrendszerek technikai paraméterei, általános használatuk, valamint a lézerenkóderek.

Jamriska Péter az EtherCAT-technológia lényegét ismertette. Mivel az EtherCAT gyakorlatilag egy „Plug and Play” terepibusz, így konfigurálása és használata nagyon egyszerű. Éppen ezért talán a felhasználók motivációja picit alábbhagy, hogy részletesebben megismerjék a hálózat működését, és időt fordítsanak az alkalmazásban történő esetleges terepi busz probléma megfelelő lekezelésére. Az előadás fő témája az EtherCAT működésének bemutatása, lehetséges hibatípusok és diagnosztikai lehetőségek áttekintése.

Jelencsik Mátyás, az EuroSolid Kft. értékesítője a SOLIDWORKS tervezőszoftver lehetőségeit mutatta be. A SOLIDWORKS sok évvel ezelőtt felismerte az IPAR 4.0 vagyis az integrált tervezés és adatkezelés fontosságát, így napjainkra piacvezetővé vált hatékonyságának és felhasználóbarát kialakításának köszönhetően. A SOLIDWORKS már a tervezés kezdeti fázisától párhuzamos lehetőséget biztosít a mechanikus tervezés, az elektromos tervezés és a műszaki dokumentáció elvégzésére úgy, hogy a különböző területek szakértőit számos felesleges levélváltás és telefonálgatás fáradalmaitól is megkíméli.

A Debreceni Egyetem Műszaki Karáról érkezett Dr. Tóth János a „Klasszikus és innovatív számítógépes méréstechnikai megoldások” című előadása során bemutatta a ma már klasszikusnak mondott ipari méréstechnikai megoldásokat. Az előadásban három különböző gyártó gyakorlati megoldási kerültek bemutatásra, és lettek összehasonlítva a teljesség igénye nélkül.

Mikli Áron előadásában a 2018-as év I/O-újdonságaival foglalkozott: az új túláramvédő terminál, 24Vdc védelemre, az ELX-terminálok, melyekbe leválasztás nélkül zóna 0-s érzékelőket lehet vezetékezni; az IoT-buszcsatoló, amivel külön vezérlés nélkül juttathattjuk terminálok digitális és analóg jeleit felhőbe, majd bővebb betekinthetést adott a Beckhoff méréstechnikába és gyakorlati példán keresztül láthatták a résztvevők az EL3751-es multiméter terminál oversampling-el történt mintavételezését (egy hagyományos analóg terminállal összehasonlítva) és Distributed Clock konfigurációját.

fotó: CNCMedia

www.beckhoff.hu

További cikkek a témában