Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Járműtechnika

Narke – magyar e-jetski

A Narke egy magyar fejlesztésű elektromos jetski, amely akár 55 km/órás sebességgel is mehet (a Balatonon is).

A Narke jetjére nagyjából minden igaz, ami az elektromos autókra is: a kezdőára 40 ezer euró körül lesz, azaz nagyjából kétszer olyan drága, mint a füstös társai, viszont karbantartásra szinte nem kell költeni, míg a hagyományos jeteknél ez jókora összeg. A 45 kilowattos akkuval felszerelt vizi járgány a Narke reményei szerint egy töltéssel két órát is kibír, sportosan pedig 40 percet. Ez ugyan nem tűnik soknak, de piackutatások szerint átlagosan mindössze negyedórát használnak egy-egy jetskit, szóval ezzel a kapacitással bőven jó lehet a járgány. De mi történik, ha a boldog tulajdonos teljesen belefeledkezik az élménybe? Nos, a szoftver – ami figyel minden adatot, és meg is jeleníti azokat a kijelzőn -, automatikusan átvált eco-módba, amikor vészesen fogyni kezd az akku, így pedig még 5-8 kilométert képes megtenni. Ezzel lényegében a Balaton bármelyik pontjáról elérheti a következő kikötőt, amelyeket szintén megmutat a GPS.

A gyártó a környezetet érő terhelést is igyekezett csökkenteni, semmi felesleg nincs tehát a Narke belsejében, és a hajótest is szénszálas kompozit anyagokból készül.

forrás: player.hu

További cikkek a témában