Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Járműtechnika

Tizenegyedik Pneumobil Verseny

Májusban rendezik a XI. Nemzetközi AVENTICS Pneumobil Versenyt Egerben, ahol az eddigi megmérettetésekhez képest is új, érdekes és kreatív mérnöki megoldásokkal találkozhatunk majd.

A 2018. május 10-12. versenyhétvégén a szigorított biztonsági előírások miatt quad-típusú járművek már nem indulhatnak az érsekkerti futamokon, ez azonban nem szegte kedvét a mezőnynek – egészen új léghajtányok érkeznek tavasszal.

Lezárult a XI. Nemzetközi AVENTICS Pneumobil Verseny tervdokumentációinak elsőkörös értékelése: 37 pneumobil anyagát hagyta jóvá eddig a szakmai zsűri, melyben több olyan elképzeléssel is találkoztak a szakemberek, melyek újdonságnak számítanak a verseny több mint tízéves történetében. Az értékelés célja, hogy a versenykiírás műszaki paramétereinek és biztonsági előírásainak figyelembevételével készüljenek el ezek a sűrített levegő hajtású járművek. Közel 10 mérnökcsapat kapott még lehetőséget január végéig arra, hogy korrigálják anyagaikat az észrevételeknek megfelelően. A hiánypótlások határideje 2018. január 23. a diákok számára, ezt követően az elemigényeket összesítik a szervezők, hogy február végén megkezdődhessen az alkatrészek kiszállítása a csapatoknak.

„Nehéz és intenzív hetet zárt a Pneumobil Verseny szakmai zsűrije, a bírák összeszokottságának köszönhetően mégis gördülékenyen haladt az értékelés” – mondta el Gödri István, a szervező Aventics Hungary Kft. ügyvezető igazgatója. „Örömmel láttuk, hogy a leadott tervdokumentációk tartják az előző évek minőségi színvonalát, idén első alkalommal pedig a mérnökhallgatók módosíthatják az AVENTICS által kínált szabvány termékeket, amit többen közülük ki is használnak majd. A verseny során elemeink speciális célokat szolgálnak, ezért is biztosítunk lehetőséget ezek átalakításához” – tette hozzá a vezető.

Hajtás és vezérlés területén a csapatok a legmodernebb megoldásokhoz nyúlhatnak: A Bosch Rexroth programozható vezérléstechnikai és telemetriai eszközeinek felhasználására a verseny megalapítása óta lehetőségük van a mérnökhallgatóknak. A gép- és berendezésgyártókat világszerte csúcstechnológiával és egyedülálló iparági tapasztalattal támogató vállalat a kezdetektől kiváló és stabil partnere a szervező Aventics Hungary Kft-nek. Az idén első alkalommal megrendezett National Instruments (NI) által kínált kiegészítő pályázat tizenegy csapat részvételével zajlott. Ennyien adtak be tervet a cég meghirdetett elektronikus vezérlést érintő részversenyére, akik közül az NI mérnökei öt csapatot választottak ki, akik megkapják az összes szükséges hardver és szoftver elemet járművük elektronikus vezérlésének megépítéséhez.

Pneumobil

Az elfogadott pneumobil dokumentációk alapján kijelenthető, hogy a nemzetközi mezőny folyamatosan követi a jól bevált megoldásokat, figyelik egymást a csapatok és évről évre tanulnak a sikeres versenyzők konstrukcióiból. Azonban idén is találkozhatunk majd számos innovatív műszaki megoldással a májusi mezőnyben – hogy ezek hogyan vizsgáznak majd a különböző versenyszámokban, azt a szervezők is érdeklődéssel várják.

www.pneumobil.hu

www.aventics.hu

 

 

Hirdetés

További cikkek a témában