Hirdetés

Hirdetés

karrier és képzés

Siemens a Műegyetemen

Megújította együttműködését a Műegyetem és a Siemens, elektromos repülőgépek hajtásrendszereinek fejlesztésében is közösen dolgoznak majd.

A Siemens Zrt. és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem megerősítette csaknem 20 éve fennálló együttműködését, amelynek keretében a vállalat idén 8 millió forint támogatást nyújt az egyetemnek. Ezen túlmenően az együttműködés még szorosabbá válik a nemrégiben megalakult Felsőoktatási és Ipari Együttműködési Központ (FIEK) révén, amelynek tagja a BME és a Siemens mellett három további nagyvállalat is. A Siemens és a BME négy évig tartó, a FIEK keretében végzendő közös kutatásának középpontjában az elektromos repülőgépekhez fejlesztendő hajtásrendszerek állnak.

siemens-bme2

A hosszú múltra visszatekintő együttműködés keretében a Siemens a korábbi évekhez hasonlóan többek között szakmai gyakorlatok szervezését és lebonyolítását segíti, anyagi támogatással ösztönzi a hallgatók tudományos diákköri munkáját, diplomatervek számára hirdet pályázatot, valamint forrást biztosít egy olyan, a középiskolásokat tájékoztató kiadvány megjelentetéséhez, amely a mérnöki hivatásról ad tájékoztatást.

„A BME-vel való együttműködésünk lassan két évtizedre tekint vissza. Ez idő alatt számos hallgatói kezdeményezést támogattunk és több diplomapályázat hozott remek eredményt, amelyekre vállalatunk is büszke lehet. Az egyetemmel közös érdekünk, hogy hazánkban minél több, jól képzett mérnök lépjen ki a munkaerőpiacra. Ezért számos területen kívánjuk a továbbiakban is támogatni a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem törekvéseit”– mondta el Dale A. Martin, a Siemens Zrt. elnök-vezérigazgatója.

A szakmai kezdeményezéseket, programokat és ösztöndíj-támogatásokat a Siemens a Pro Progressio Alapítvánnyal partnerségben valósítja meg.

Emellett a Siemens és a BME a kutatás-fejlesztés területén is szorosabbra fűzte együttműködést. A felek három másik vállalattal közösen létrehozták a FIEK-et, ahol a kutatók és a cégek szakemberei közösen dolgozhatnak majd a K+F területén.

„A FIEK létrehozása jelentős mérföldkő mind az egyetem életében, mind pedig a hazai kutatás-fejlesztés területén” – emelte ki Dr. Józsa János, a BME rektora. „A magyar gazdaság számára ehhez hasonló együttműködésekkel lehet minél több, az ország versenyképessége szempontjából is jelentős innovációt létrehozni. A Siemens hazai kutatócsapata legutóbb az eFusion repülőgépbe fejlesztett elektromos hajtásrendszerével bizonyította, hogy képes jelentős áttöréseket elérni az iparágban. Örömmel tölt el bennünket, hogy csapatunk, kutatóink és tanulóink a jövőben együtt dolgozhatnak a jövő elektromos repülőgépeinek hajtásrendszerének kifejlesztésén.”

http://www.siemens.hu

További cikkek a témában