Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Gépipar

Még nagyobb lett a Lamiera

Több mint 26 ezer látogató vett részt idén, a május 15. és 18. között Milánóban megrendezett Lamiera ipari kiállításon. Ez 11 százalékos növekedést jelent az előző, 2017. évi, ugyancsak nagyon sikeres Lamierához képest.

Nem csak a látogatók száma, de a kiállítási terület mérete is jelentősen növekedett.

Idén már 50 ezer négyzetméternyi területen voltak láthatók a fémlemez-formázó, -vágó és -feldolgozó gépek, valamint az automatizálás és az ágazathoz kapcsolódó különböző egyéb technológiák. Ez 25 százalékos növekedés a korábbi kiállítás méretéhez képest.

Az idén már 20. alkalommal megrendezett nemzetközi ipari vásárnak most másodszorra biztosított helyszínt Milánó. A kiállítást az olasz nemzetgazdasági minisztériummal és az ICE olasz kereskedelmi ügynökséggel együttműködésben szervező Ucimu-Sistemi szerint mostanra egyértelműen bebizonyosodott, hogy a milánói helyszín a legideálisabb az olaszországi fémlemez-szektor egyetlen kiállítási rendezvényének, ezért is lesz a következő Lamiera kiállítás 2021. március 17. és 20. között ugyancsak a Fiera Milano RHO területén.

A kiállítás területére szervezett sajtóbeszélgetésen elmondták azt is, hogy a kiállításon idén 518 vállalat állított ki, ami 6 százalékkal volt több a 2017-hez képest. A kiállítás idén már 3 csarnokban terült el, ami eggyel szintén több volt a megelőző Lamiera-kiállításhoz képest.

Az idei kiállításon bővült a kiállított termékek köre is, és egyre több féle innovatív technológia jelent meg az automatizációhoz, a robotizációhoz és a digitális világhoz kapcsolódóan.  A kiállításon jelentős súllyal voltak jelen az Ipar 4.0-ához kapcsolódó megoldások is.

A sajtóbeszélgetésen elhangzott az is, hogy a Lamiera látogatói a világ összesen 73 országából érkeztek a vásárra, a látogatók 8,5 százaléka érkezett külföldről, A külföldi látogatók 78,5 százaléka érkezett Európából, de sokan, 14 százaléknyian Ázsiából, 4,5 százaléknyian Amerikából és 3 százaléknyian Afrikából utaztak a milánói kiállításra, ami a vásár nemzetközi jellegét erősítette.

A Lamiera kiállításhoz kapcsolódóan számos egyéb kezdeményésre is sor került, többek között  az Innovációs csarnokban folyamatosan különböző bemutatkozókra, szervezett beszélgetésekre is sor került elsősorban a kiállítók főszereplésével, akik bemutathatták innovációikat. A résztvevők számából ítélve ezek a találkozók is rendkívül sikeresek voltak.

Massimo Carboniero, az UCIMU-SISTEMI PER PRODURRE elnöke a sajtóbeszélgetésen arról beszélt, hogy Olaszország számára rendkívül fontos a fémipar. A fémformázó készülékek terén Itália a második legjelentősebb exportáló országnak számít, a piac 1.511 millió eurós volt 2018-ban, és nem sokkal volt lemaradva az éllovas Németországtól, mely 1.652 milliós eurós exportáló piaccal rendelkezik a fémmegmunkáló készülékek terén. (Adatok forrása: Gardner, National Assocications, ISTAT, ITC).

Massimo Carboniero azt is mondta, rendkívül elégedettek lehetnek a LAMIERA kiállítás eredményeivel, mind a kiállítási terület, mind a kiállító cégek és a látogatók számát illetően.  Szerinte Olaszország ismét bebizonyította, hogy képes évről évre egyre komplexebb kiállítást szervezni, amiben támaszkodhat erős és versenyző ipari hátterére is. Megemlítette azt is, hogy a kiállításon több mint 600 diák is részt vett, hogy ezzel is elősegítsék a szakterület aktuális trendjeinek megismerését, illetve az iparág utánpótlási hátterét.

Lamiera-kiállítás weboldala

Hirdetés

További cikkek a témában