Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

CAD/CAM/PLM

Országos döntő Az év SOLID EDGE diák tervezője versenyben

Egyetemisták és középiskolások együtt versenyeznek Salgótarjánban „Az év SOLID EDGE diák tervezője” címért. A milliós jutalommal járó elsőségért huszonöt tanuló, illetve hallgató, közte egy lány száll versenybe.

Az SSzC és két társrendezője, a Stromfeld Aurél Gépipari, Építőipari és Informatikai Szakgimnázium és Szakközépiskola valamint a Siemens PLM nemzetközi szoftverfejlesztő céget Magyarországon képviselő, a 3D-s tervező, megmunkálás-tervező, végeselem-analízissel, termelésütemezés és digitális gyártási megoldások forgalmazásával foglalkozó graphIT Kft. januárban hirdette meg felhívását. „Az év SOLID EDGE diák tervezője 2018!” 3D CAD tervezési versenyt – értékes nyereményekért. A fődíj havi százezer forintos ösztöndíj egy egész éven át, a második helyezett havi ötvenezer forintos graphIT-Solid Edge ösztöndíjat kap, de a harmadik helyezett Solid Edge haladó tanfolyamon való részvételi lehetősége, illetve az értékes tanfolyami- és tárgynyeremények egyaránt felkeltették úgy a középiskolások, mint a főiskolások, illetve egyetemisták érdeklődését. Az országos döntőn 25-en küzdenek a 3D CAD tervezői versenyben. Zalaegerszegről, Szolnokról, Kecskemétről és a fővárosból is érkeznek versenyzők a nógrádi megyeszékhelyre, a házigazda Stromfeld hat diákját kvalifikálta a Siemens világszerte használt tervezői programjára épített vetélkedésre. A megnyitót csütörtök reggel 9-kor tartják a Stromfeldben, a kétnapos versenyre számos kiegészítő-programmal is készültek a házigazdák: a Bányamúzeum és a Somoskői-vár megtekintésén túl az Etes Pálinkaházba szervezett folklórműsoron keresztül a régió értékeibe nyújtanak betekintést.

SOLID EDGE

A Salgótarjáni Szakképzési Centrum a versenynek otthont adó intézmény két oktatótermét erre az alkalomra nagyteljesítményű számítógépekkel újította meg, a szoftverek telepítését az intézmény informatikusai és a Stromfeld mérnök-tanárai installálták. Az országos verseny a duális képzésben fontos szerepet játszó vállalkozások figyelmét is fölkeltette, a Stromfeld-napokhoz igazított programon interaktív előadásokkal színesített kiállításon mutatkozik be több cég is, melyek remélik, hogy azok a fiatal informatikai szakemberek, akik műszaki, gyártásismereti tudással is rendelkeznek, munkatársaik lesznek majd hamarosan. A verseny zárása és eredményhirdetése pénteken valamivel 12 óra után várható.

www.graphit.hu

Hirdetés

További cikkek a témában