Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

karrier és képzés

Átadták a 2017. évi Pro Progressio díjakat a műszaki és természettudományi képzés népszerűsítéséért

A természettudományi, a műszaki és az informatika oktatásában kiemelkedő eredményeket elérő középiskolai tanárokat díjazott a BME Pro Progressio Alapítványa, amelynek legfontosabb tevékenysége – a középiskolától kezdve a doktori képzésig – az innovatív gondolkodást elősegítő tehetséggondozás

2017-ben – immár kilencedik alkalommal – 10 középiskolai tanár vette át a Pro Progressio díjat ünnepélyes keretek közt.

A Műegyetem mellett működő Alapítvány kuratóriuma ebben az évben is olyan kiemelkedő eredményekkel rendelkező 50 év alatti tanárokat részesített elismerésben, akiknek vannak nemzetközi és hazai versenyeken sikert elért tanítványaik, tanulóik jelentős számban érettségiznek emelt szinten vagy hátrányos körülmények között oktatva végeznek példamutató oktató-nevelő munkát.

Az alapítvány az elmúlt 9 évben több mint 90 középiskolai tanárt díjazott és részesített fejenként 300.000 Ft-os díjban, illetve több mint 100 középiskolának  nyújtott több mint 30 millió Ft-os támogatást, hozzájárulva  természettudományi szakmai versenyek, bemutatók szervezéséhez, a műszaki pálya iránti érdeklődés növeléséhez.

Az elismeréseket Józsa János rektor és számos vendég jelenlétében Pakucs János, az Alapítvány kuratóriumának elnöke adták át.

Díjazott  tanárok
TANÁR NEVEISKOLA NEVE
1Kilián Balázsné Raics KatalinCiszterci  Rend Nagy Lajos Gimnáziumi és Kollégiuma, Pécs
2Kiss Gergely BotondPiarista Gimnázium Budapest
3Kovács PéterBudapest XIV. kerületi Szent István Gimnázium
4Maruzsiné Sevella JuditHatvani Bajza József Gimnázium és Szakgimnázium
5Mesterházy DóraGyöngyösi Berze Nagy János Gimnázium
6Orosz NorbertDebreceni Ady Endre Gimnázium
7Osgyáni ZoltánAszódi Evangélikus Petőfi Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium
8Szakmány CsabaELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium Budapest
9Tóthné Gulácsi BeátaSzekszárdi Garay János Gimnázium
10Zagyi PéterNémeth László Gimnázium, Budapest

 

A gazdasági élet szereplőinek együttműködésével PRO-TEH-IN néven komplex pályázati rendszert alakított ki a Pro Progressio Alapítvány az egyetemi tehetséggondozás és innovációs tevékenység ösztönzésére. Az alapítvány kitüntetett szerepet szán a BME történeti campus értékei megőrzésének, ennek köszönhetően kerültek újrafelállításra 2007-ben a Központi épület előtt egykor állt szobrok, újult meg az épület homlokzata. Rendszeres támogatója a Műegyetemi Kórusnak, Szimfonikus Zenekarnak, egyetemtörténeti kiadványoknak. Az alapítvány tevékenysége elismeréseként 2011-ben elnyerte a Kármán Tódor-díjat. Az Alapítvány hagyományőrző tevékenységének jelentős állomása a hosszas kutató munka eredményeként 2014 januárjában kiadott MŰEGYETEM – A TÖRTÉNETI CAMPUS album, amely megkapta kategórájában az év legszebb könyve díjat is. 2015 óta BME Gyerekegyetem néven tudományos nyári napközis tábort szervez általános iskolás gyermekeknek.

www.bme.hu

proprogressio.hu/az-alapitvany-celkitzesei/az-alapitvany-altal-alapitott-dijak/

Pro Progressio

További cikkek a témában