Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Népszerű tudomány

Már a Földnek is van gyűrűje – szemétből

Űrkukásautó fejlesztését kezdték meg brit mérnökök, uniós és amerikai támogatással. A világűrből gyűjtenének össze 7 ezer tonnányi szemetet, ami rakétahajtóművekből és használt műholdakból gyűlt össze.

A Föld körüli szemét mennyisége nem csak az új műholdakat, hanem az emberi utassal repülő űrhajókat is fenyegeti. A Holdról nézve már kivehető egy gyűrű a Föld körül – csak ami a Szaturnusz körül jég és kő, az a Föld körül szemét. Elhasznált műholdak, rakétadarabok, alkatrészek, nagyjából 50 ezer kisebb-nagyobb tárgy.

„Az űrkorszak kezdete, a 60-as évek óta lövünk fel mindent az űrbe. Ennek többsége olyan pályán van, hogy nem zuhan vissza a Földre, és a többi műhold működését veszélyezteti. Mintha az autóroncsokat otthagynánk az autópályán” – magyarázza a szakértő.

7 ezer tonna szemetet kellene összegyűjteni, ennek a technológiáját most kezdik kidolgozni. Kisebb tárgyakra hálóval halásznak, a nagyobbakat szigonnyal lőnék ki. Amellett, hogy szemetesűrhajó se létezik, az is nehézség, hogy a szemét 26 ezer kilométer per órával halad az űrben.

„Nehéz olyan technológiát kifejleszteni, ami bármilyen alakú törmeléket be tud gyűjteni. Másrészt ki kell találni  annak a módját is, hogy egy űrjárművel meg tudjunk állni a szeméthez közel úgy, hogy közben ne sodorjuk el, amit összegyűjtenénk” – emelte ki Jeason Forshaw űrkutató.

Az elmúlt 10 évben 2 dokumentált eset volt, amikor műholdak ütköztek össze egymással. Egy műhold körülbelül ezer törmelékdarabra szakad szét.

„Az emberek fel se fogják, mennyire meghatározza az életüket a műhold. A mobiltelefonálás, az internetkapcsolat, a helymeghatározás, pénzügyi tranzakciók hitelesítése, időjárás-előrejelzés, tévéadások, mind attól függenek, hogy a műholdak működnek” – jegyezte meg a szakértő.

Az űrszemétgyűjtést olyan cégek támogatják, mint a NASA, az Európai Bizottság, vagy az Airbus-Boeing. A szemét ugyanis nem a műholdakban, hanem az emberi utasokkal repülő űrhajókban okozhatja a legnagyobb kárt.

forrás: http://hirtv.hu/hirtvszines/mar-a-foldnek-is-van-gyuruje-szemetbol-1401966

Hirdetés

További cikkek a témában