Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Energetika

Töltés dinamikusan

Az elektromos autók egyik kényes pontja még mindig a hatótávolság, ám a próbálkozások egyre több kilométert tesznek lehetővé. A Honda új technológiája talán út lehet a végtelenbe.

A Honda egy teljesen új megoldást, az úgynevezett dinamikus töltést fejlesztette ki, ami egy működés alatt lévő akkumulátort is fel tud tölteni. A Honda egymaga készítette, és állításuk szerint elérkeztek vele a tesztelés fázisába. A 155 km/h-nál 180kW töltésére alkalmas rendszer első próbájára – ha minden igaz – a következő hónapban, a WCX (World Congress Experience) 17 SAE-n kerül sor.

Annak ellenére, hogy az ötlet zseniális és remélhető, hogy globálisan is elterjed majd, a kivitelezése irreálisan költséges. A rendszer installálásához szükség van egy vagy az útba, vagy pedig az út fölé épített töltő hardverre, ami kifejezetten a vezeték nélküli töltésért felelős.

hondatoltes

Amennyiben a tesztek kecsegtető eredményeket hoznak, akár élesben is bevetheti a Honda néhány autópálya szakaszon. Így mindenki számára elérhető lenne egy kis plusz energia, aki elektromos autóval közlekedik. A technológia jelen pillanatban még nagyon gyerek cipőben jár, így kutatások és tesztek sorozata vár még a fejlesztőkre, mielőtt minden autópályán megjelenne.

forrás: http://www.tisztajovo.hu/oko-drive/2017/03/06/a-honda-dinamikus-toltoje

Hirdetés

További cikkek a témában